Legszívesebben írnék egy cikket a minket körülvevő mindenkivel megeső alaptörténetekről; vagy arról, ahogy ezek az alaptörténetek felkerülnek a vászonra; a montázsról, mint filmes eszközről; a montázsról, mint a posztmodern elsőszülött fiáról; a dj-kultúráról; a percepcióról és a humorról; a magyar filmes állapotokról, ahol nincs pénz forgatni, így marad ami van a filmarchívum; meg írnék a szerzői jogokról meg még vagy egy tucat dologról. Annyi mindent vetett fel ez a másfél órás cucc, hogy felsorolni is nehéz. Csak a szuperlatívuszok maradnak (és az újranézés)!
2013. november 24., vasárnap
Final Cut: Hölgyeim és uraim (György Pálfi - 2012)
Legszívesebben írnék egy cikket a minket körülvevő mindenkivel megeső alaptörténetekről; vagy arról, ahogy ezek az alaptörténetek felkerülnek a vászonra; a montázsról, mint filmes eszközről; a montázsról, mint a posztmodern elsőszülött fiáról; a dj-kultúráról; a percepcióról és a humorról; a magyar filmes állapotokról, ahol nincs pénz forgatni, így marad ami van a filmarchívum; meg írnék a szerzői jogokról meg még vagy egy tucat dologról. Annyi mindent vetett fel ez a másfél órás cucc, hogy felsorolni is nehéz. Csak a szuperlatívuszok maradnak (és az újranézés)!
Legszívesebben írnék egy cikket a minket körülvevő mindenkivel megeső alaptörténetekről; vagy arról, ahogy ezek az alaptörténetek felkerülnek a vászonra; a montázsról, mint filmes eszközről; a montázsról, mint a posztmodern elsőszülött fiáról; a dj-kultúráról; a percepcióról és a humorról; a magyar filmes állapotokról, ahol nincs pénz forgatni, így marad ami van a filmarchívum; meg írnék a szerzői jogokról meg még vagy egy tucat dologról. Annyi mindent vetett fel ez a másfél órás cucc, hogy felsorolni is nehéz. Csak a szuperlatívuszok maradnak (és az újranézés)!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése