The Mill and the Cross (Lech Majewski - 2011)

Annak azért elég izgalmasnak kéne lennie, ahogy egy Bruegel kép (The Procession to Calvary) lemászik a festővászonról és felmászik a filmvászonra. Életre lehetne kelteni azt, ami ott van vásznon azt, ami nincs, ami ott lehetne, meg ami ott van csak nem látszik stb. stb. Ehelyett szerzőnk bábozik a szereplőkkel, meséleti az alkotót (még ez a legérdekesebb része a dolognak, olyan, mintha valamelyik félművelő csatornán terjesztené az ismeretet valaki.) és elmondja azt a történetet, amit már tényleg mindenki ismer. Újabb ziccer maradt ki. Azért elgondolkoztató, hogy mi lett volna ha valaki kreatív módon közelít ehhez a médiumváltáshoz.

The Big Lebowski (Coen Brothers - 1998)

Ez a bowling-kultúrával felütött képivilág zseniális, a karakterek fergetegesek, a dialógusok óriásiak, a kisemberrel megeső nagy sztori is ott van, főleg ahogy a kisember kis sztorijává zsugorodik. De hát a Coen fivérekről beszélünk. Ők ezt tudják néhány évtizede. Szóval minden a helyén van! Nekem mégsem ez életem filmje és nem tudom megmondani miért. Biztos megnézem majd negyedjére és ötödjére is, de akkor sem.

The 51st State (Ronny Yu - 2001)

Amikor Jules (Pulp Fiction) találkozik Begbie-vel (Trainspotting) egy New Jack City típusú sztoriban, ahol Bob (Fight Club mellek nélkül) a keresztapa az már elég mindblowing, ha mindezt megszórjuk egy kis Guy Ritchie-vel és csavarunk egyet a formulán, akkor megkapjuk filmünket. Drog-komédia egyetlen eddig még nem látott pillanat nélkül. Vicces és kész.

Headhunters (Morten Tyldum - 2011)

Semmi skandináv művészkedés, egy fordulatos klassz sztori, északi humor és brutalitás. Legtöbbször egyidőben a kettő. Nem kell ennél több, egyszerűen remek. Így kell jó thrillert csinálni!

How I Spent My Summer Vacation (Adrian Grunberg - 2012)

Nem volt rossz ez a másfél óra. A feléig még élveztem is. Ott, ahogy már megszokhattuk kicsit elgurul gyógyszer, borul el az agy de még kezelhető. Amerika Dörner Györgye se rossz, azért remélem egyszer Györgyünk is forgat majd filmet dzsipókkal (a chicanók a helyi dzsipók azon a földtkén) ilyen barátságos hangvételben. Schrader hadnagyért külön pont jár!

Enter the Dragon (Robert Clouse- 1973)

Az utolsó 20 Bruce Lee-vel erősen megspékelt percet kivéve ez ma már inkább kellemtlen, minden nosztalgiám ellenére is.

J. Edgar (Clint Eastwood - 2011)

Szívesen mondanám azt, hogy minden Edgar J. Hoover-ről az FBI alapítójáról és a világbajnok boszorkányüldözőről, de ez nem lenne igaz. Életrajzi cuccnál persze nehéz megtalálni a balanszot a történelemkönyv felmondása és az emberi oldal bemutatása között. Ez itt sem sikerült. Jobban lekötött a bénán öregremaszkírozott májfoltok játéka (vagy inkább a bosszankodás ezen), mint maga a film, vagy mint maga a történelem, vagy épp Edgar eddig nem ismert érzelmes odala. Clint-től többet vártam.

The Raid (Gareth Evans - 2011)

Végre egy igazi tökös akciófilm, semmi okoskodás csak kristálytiszta közelharc. Persze olyam brutalitással és koreográfiával, amit európában nem, hogy nem láttak de el se tudnak képzelni a népek. Pedig egy távolkeletre szakadt welsh man rendezte.

The Piano Teacher (Michael Haneke - 2001)
Remek a zenei harmónia és az egyre kegyetlenebb valóság közötti ellentét. Meg az is, hogy lehet mindezt szétcseszni, de hát ahogy tudjuk: a lelkiismeret mardosásai marásra nevelnek. Haneke megint kiverte a biztosítékot azzal, hogy milyen messzire/mélyre merészkedik.

The Ambassador (Mads Brügger - 2011)

Afrika a jövő! Hogy milyen alapokon épül az új jövő talán senkit nem lep majd meg, mégis szembesülni ezzel a nyúlós, málós ragacsos korrupcióval elég durva. Áldoksi gyufagyárral, gyémánttal, borítékokkal és diplomáciával.

Festen (Thomas Vinterberg - 1998)

Klassz kamara-dogma a Submarino rendezőjétől. Szokás szerint a szeme se áll jól a jólétnek.

K1 (Film a prostituáltakról - Rákóczi tér) (György Dobray - 1989)

Azért azt elérni, hogy szereplőink ilyen kendőzetlenül (van, hogy szó szerint) viselkedjenek a kamera előtt nem kis dolog. Persze kell hozzá a két főszereplőnk is, de mégis. Ilyen őszíntén hazudni - nem a kamerának, vagy a kamerába, hanem egymásnak, egymásról - ritkán látok embereket. Mondjuk ez egy ilyen műfaj nem igaz az egész, a kotonmellek, a sex, a kitartók és a kitartottak. Na meg a folyton ismétlődő mondatok: intézet, dolgoztam már két hónapot az életben, most van egy élettársam ő nagyon rendes stb. stb. azok is igazán durvák. Mint, ahogy az élet is a Rákóczi téren.

Jeff, Who Lives at Home (Jay Duplass, Mark Duplass - 2011)

Igazából az amcsik évente csinálnak úgy egy tucat függtelfilmet a kisemberről, aki el van veszve a nagybetűs Életben, keresi az értelmét satöbbi satöbbi. Zongorás, vagy akusztikus gitáros a soundtrack és kézikamerázás megy benne orrvérzésig. Van, hogy sikerül, van, hogy kevésbé. Ez most a kevésbé kategória.

Marley (Kevin Macdonald - 2012)

Bob Marley egyike azon földönkívülieknek, akik nálam igen magas piedesztálon vannak. De az egész Jamaica, reggae, rastafari vonal egyébként is marha érdekes. Így nem volt nehéz egy jó doksit összehozni. Kevin Macdonald (aki egyébként a Life in a Day-ért is felelős) meg is csinálta. Tényleg csak örülni tudok neki.

Elena (Andrei Zvyagintsev - 2011)

A The Return rendezőjének (Andrei Zvyagintsev) és operatőrének (Mikhail Krichman) legújabb filmje. Akik igazából olyan hangulatot képesek teremteni, hogyha maga film semmiről sem szóla, engem már akkor megvennének kilóra. De persze megtöltötték tartalommal is. Szép morális mese, társadalomkritikával fűszerezve. Mindenki szépen döntse el kinek is van igaza. Első és utolsó 2-3 percet meg tanítani kéne az egyetemen. Igaz meg kell találni a hozzá a hangulatot, de mindenképpen érdemes.

New Kids Nitro (Steffen Haars, Flip Van der Kuil - 2011)

Jó a New Kids Turbo után azért ez már izzadtságszagú nem nagyon tudták mivel is kéne folytatni, így filmparódia lett belőle. De még így is akkora bunkóság és érzékeltlenség sugárzik belőle, ami mellett jó néha melegedni. Sírva röhögős trash movie zombiknak.

In the Land of Blood and Honey (Angelina Jolie - 2011)

Írta és rendezte Angelina Jolie, IMDB-n kapott 4.4-et. Hogy is mondjam, nem a legjobb ajánlás. És, ami még ennél is furcsább: ez egy jó film. Kifejezetten jól rendezett, a sztori nem túl erős, de ez egy jó film. Az elejétől a végéig olyan kegyetlen és non-sense, mint maga a Délszláv konfliktus volt. És még a hitelességgel sem volt bajom. A 4.4-et egyáltalán nem értem.

Poulet aux prunes (Vincent Paronnaud, Marjane Satrapi - 2011)

A Persepolist szerettem, klassz volt a hangulata, jól rajzolt animáció volt és még szólt is valamiről. A Poulet aux prunes-nak néha jó a hangulata félig animációs is és ezek a jobb pillanatai. Az meg, hogy szólna valamiről az egy erős állítás. Aranyos, aranyos, de leginkább giccses és unalmas.

Homeland Season 1 (Howard Gordon - 2011)

Nehéz engem terroristás, CIA-s, FBI-os történettel megfogni. De ez itt sikerült! Hozzátartozik, hogy iszonyat jó színészi alakítások segítik (Claire Danes kapott is érte egy Golden Globe-ot), de engem végig beleszögezett a székbe. Ahogy az már lenni szokott sorozatot nem bírnak elős évadnál abbahagyni, de olyan jó sztori, hogy itt még ez sem zavar. Remek okos kikapcsolódás volt, várom a szeptembert a második évaddal.

Hawaii, Oslo (Erik Poppe - 2004)

Adott a jó skandináv recept: az élet rendesen el van cseszeve. Nem csak úgy tessék-lássék, hanem úgy rendesen, övön alul, ahogy kell. De ahogy már a DeUsynlige-ében is hálistennek, itt is van megváltás. Több szálon futtatott, mesterien rendezett film az angyalokról.