Olympus Has Fallen (Antoine Fuqua - 2013)

Én nem vagyok az a csávó, aki folyton kérdezgeti a horrorfilmnél, hogy na de miért kell lemenni a pincébe? Meg a pornónál sem gondolkodok, hogy akkor most ők tényleg ennyire szerelemesek? Az akciófilmtől meg nem várok mást, mint, hogy lőjenek mindent halomra, robbanjon fel minden, vagy egy kicsit több is, meg legyen egy tökös hős, aki mindezt rezzenéstelen arccal tolja végig. A végén meg húzzák fel az amerikai zászlót (na jó enélkül ellennék). Jól szórakoztam.

The Body (Oriol Paulo - 2012)

Spanyol, csajos thriller. Van itt kis ármány, meg szerelem, kis izgulás, a végéért meg érdemes végignézni. De aki otthagyja 20 perc után sem veszít majd sokat.

Errors of the Human Body (Eron Sheean - 2012)

Drezdában génkutatós, tumoros, Derrickes színvilággal. Ez már magában elég para. Valahogy mégis olyan gyengécske, vontatott néhol már fárasztó. De ha igazán jellemezni akarnám egy mondattal, akkor azt mondanám, hogy nehéz róla bármit is írni, mert olyan kis zöldes-szürke semmilyen.

Europa Report (Sebastián Cordero - 2013)

Sebastián berakta a Moon-t meg a Sunshine-t a turmixgépbe, adott hozzá egy kis tabascot és addig turmixolta, amíg önálló színt nem kapott. Akik bírták ez előző két mozit, bírni fogják ezt is (mint én pl.). Európán jégben életet kutatós, fényévekre mindentől, űrös parás. Teljesn jó.

Neprijatelj aka The Enemy (Dejan Zecevic - 2011)

7 nappal a dél-szláv háború után vagyunk. Azért, hogy nem a békét fogjuk itt ünnepelni másfél órán keresztül az már az elős percek után érezhető. Az, hogy nem egy sablonos háborús film az csak úgy fél óra után derül ki. Onnan meg átfordul valami egészen durva lidércnyomássá. A vége már maga a pokol. Hangulatból ötös, színészetből ötös, rendezőnk meg megmutatta, hogy egy kamaradarabbal a hegyekben akár nagyobbat is lehet ütni, mint a normál költségvetéssel.

Trance (Danny Boyle - 2013)

Danny az én egyik kedvencem be kell valljam. Még olimpiát is tud rendezni, én meg láttam minden filmjét (na jó a Beach-et nem). De ez akkor se jó. Jól van persze megrendezve (na jó, lehet hibátlan), meg tele van reklámmal, szal nagyot nem bukik majd rajta. A borotvált punci pedig, mint termékelhelyzés és központi motívum egyszerűen zseniális. A film feléig még egy cicibimbó sem látszik, aztán megkapjuk a jó Rosario Dawsont, pucér buksza premier plánban, ahogy azt kell belesétál ő, AZ, bele a zarcunkba. Innentől mindegy is lenne. És mindegy is. Csak azért bánok most el vele ilyen kegyetlenül, mert valahogy nem Boyle-os, nem Danny-s. Egyébként hipnotizálós, ez már valóság, vagy még nem az-os krimis, nothrill-es thriller.

The Act of Killing (Christine Cynn - 2012)

Nem könnyű két és fél órát át akkorisbaszódjmeg-ezni, itt pedig kőkeményen ez történik. Doksink Indonéz félkatonai szervezetek már öregecske kivégzőiről szól, akik most mintegy filmjelenetekben újrajátszák a borzalmakat. Azt, hogy hogyan végeztek ki 100 meg 100 kommunistát egy darab dróttal. Nekik nem is olyan borzasztó egyébként, olyan természetesnek tűnik. Szar meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni. Meg ott van Guntanamó is, az sem jobb stb. stb. Mindettől annyire szürreális lesz a cucc, hogy azt nehéz körbeírni. A valóság annyira szürreális, hogy annak szürreális dramatizálása valami egészen elképesztő elegyet alkot. Nem könnyű végignézni, de leginkánn az undor miatt. Egyébként meg baszódjatok meg, de tényleg!