Jack Reacher (Christopher McQuarrie - 2012)

Kicsit olyan ez, mint egy Chuck Norrisos vicc-gyűjtemény csak Tom Cruise-al. Tom annyira gyémánt keményre van polírozva, hogy azon már mosolyogni is kell. Csodálkoztam, hogy még is pici utalás sincs a hatalmas farkára, ahogy azt pl. Steven Segal mindig megtette, ha tehette. Egyébként meg közepes akciófilm a 80-90-es évek stílusába. És ez korszak és hangulat meg igen is hiányzik a mai felhozatalból.

Utopia 1-6. (Dennis Kelly - 2013)

Channel 4 minisorozat, remek cuccos képi világgal és soundtrack-el, Tarantinot meghazudtoló vonzódással a fröccsenő vérhez, kool karakterek, fekete humor és egy kicsit csetlő botló sztori. Mindenképpen az ajánlott kategórián belül marad még akkor is ha érződik rajta, hogy pilot az első 6 rész és mivel zabálják a népek adtak még alá pénzt. Jöhet a folytatás. Hadd jöjjön.

The Painting (Jean-François Laguionie - 2011)

Akár érdekes is lehetne, hogy a festmények szereplői életrekelnek, a be nem fejezett alakok cigányozása kifejezetten tetszett. Meg lehet benne keresni festményeket orrvérzésig. Meg biztos nagy hatással lenne a fiatal festőlánykákra ha azok nem kocsmákban keresnék az ihletet. De egyrészt ott keresik, másrészt meg annyira nem érdekes, hogy erről én lebeszéljem őket. Inkább azt mondom, sznoboknak Le Tableau, a többieknek meg ott Wreck-It Ralph ebben a tematikában.

No Country For Old Men (Ethan Coen, Joel Coen - 2007)

Láttam már amikor volt, de semmilyen hatást nem tett rám. Most megnéztem megint, hátha velem volt baj. De nem, most sem. Semmi. Pedig minden rendben van vele tényleg. De rám valahogy nem hat.

In the House (François Ozon - 2012)

Még mondja valaki, hogy az irodalom halott és hatástalan. Irodalmároknak, esztétáknak kötelező csámcsognivaló. Normális embereket valószínűleg untat majd, pedig nem rossz film.

Life of Pi (Ang Lee - 2012)

Mondjuk az nem olyan nagy újdonság, hogy az élet sokkal jobbnak tűnik ha történetek vesznek minket körül, nem pedig a valóság. Talán az se, hogy életmentő, ahogy az egó kilövi a realitást a túlélés kedvéért. Ez mégis egy kedves film, mindenféle CGI ellenére is. Azt nem tudom ért-e oscart, de kedvesnek kedves.

The Hunt (Thomas Vinterberg - 2012)

A skandináv filmektől, de Submarinot rendező Vinterbergtől is tűhegyes pszichológiai élveboncolást szoktam meg. Sőt, hogy ezzel még el is akarnak mondani valamit. Ehhez képest a Jungten nem csak nevetséges, de már már bosszantó aránytévesztések sora. Egyszerűen nem így kérdez egy óvodai pszichológus, egszerűen nem így reagál egy munka-, baráti, kisvárosi közösség. A karácsonykor a tempolomban verekedő dánokat már tényleg nem hittem el, pedig Thomas odarakta őket. Aztán persze hirtelen, minden rendbejön. De egy év múlva valaki mégis meggondolja magát, hogy talán mégsem. Ennyit a motivációkról. Remélem azért második része nem lesz, amiben valaki megbosszulja a megölt kutyust.

Mayday 1-5. (Brian Welsh - 2013 )

Azért a BBC sorozatairól és úgy általában a műsorairól sokat tudunk a Monthy Python óta. Nem járunk messze az igazságtól, ha Valahol a Schwarzwaldklinik és a Csengetett Mylord körül keresgélünk. Persze azóta eltelt néhány évtized, a BBC is jár már a korral. Igaz jelen darabunk nem egy Luther és a fenti hatások igen is érezhetők, azért vannak érdekes pillanatai. Mégha az alaposan lerágott: eltűnik egy fiatal lány, a kisközösség nagy titkai meg jönnek fel a felszínre - cuccal operál is. Az viszont zavaró, ha a mindenki gyanús bemutatására nyitott szálakat egyáltalán nem varrják el, sőt nem is foglalkoznak vele. Egyébként meg olyan délutáni teázós thriller, holnapra elfelejtem.