Faster Pussycat! Kill! Kill! (Russ Meyer - 1965)

Durván Zs-kategória. Egyetlen mentsége, hogy megihlette Tarantinot.

The Descendants (Alexander Payne - 2011)

2 Golden Globe (legjobb film, legjobb színész) 5 Oscar jelölés. Egy jól megírt és rendezett amcsi film Clooney-val ami nem arról szól, hogy már megint megmentik a világot ezek szerint ér ennyit. Nincs velem semmi bajom, végülis szól is valamiről, meg nem is olyan giccses. De azért ez mégis csak egy Disney-délután film. Vagy nekem kéne kevesebb skandináv filmet néznem, hogy tudjam értékelni.

Immortals (Tarsem Singh - 2011)

Tarsem Singh nyilvánvalóan nem ember. A Cell durva látomásai után megcsinált egy egészestés látomást a Fall-t (kár, hogy ez egy sima trip maradt). A görög néplélek most meg teljesen jól áll neki, amit tudni lehet a görög drámákró, azok előadásáról, vagy a mára fehérré sápadt görög szobrok színezéséről azt ő most életrekelti az új évezred technikáival. Még akkor is érdekes, ha ez a történet nem ugyanaz, mint amit a görög mondák mesélnek. Tarsem képzeletének egy 3000 éves kultúra sem szabhat határt.

Smukke mennesker (Mikkel Munch-Fals - 2010)

Humorral leönteni és bemutatni azt, ami annyira sérült, fájdalamas és beteg az utolsó percig, hogy az elmondhatatlan na ez nem kis teljesítmény. Hogy lehet nevetni ezeken a történeteken az meg elképzelhetetlen és mégis igaz. Másfél óra szórakoztató tökönrúgás. Igazán meghatározó élmény...

Contagion (Steven Soderbergh - 2011)

Így influenza-járvány előtt mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy az egészséges hipochondriát meg lehessen fejelni egy kis paranoiával. Úgy az igazi! Aki nem kezd köhögcsélni és lázatmérni közben az menjen el orvoshoz. Hálózatelmélettel foglalkozóknak kötelező, de kapnak kicsit az Összesküvés hívők is (ők a végét majd szépen elfelejtik).

Tyrannosaur (Paddy Considine - 2011)

Kevés szikárabb, kegyetlenebb, brutálisabb és szomorúbb filmet láttam eddig. Valahogy mégis ott a remény. Persze  nem arról, hogy van kiút de, hogy valahogy talán ki lehet húzni. Nem túl sok, de a film után már ez is valami. Nem könnyű, de remek darab. Az a Paddy Considine rendezte, aki pl. a Dead Man's Shoes-t főszerepelte.

Tinker Tailor Soldier Spy (Tomas Alfredson - 2011)


Biztosan közrejátszott a keményen odarakott előző este, meg az angol nyelvtudásom is, de ebből semmi nem maradt meg. Kémes, talán ennyi. Meg, hogy a várva várt magyar szereplőgárdának összesen 3 mondata van és jobb is ez így Gary Oldmant elnézve.

Horrible Bosses (Seth Gordon - 2011)

Nem tudom, miért kevés a jó vígjáték mostanában, de kevés. Ez egy a vállahatók közül.

Blow Up (Michelangelo Antonioni - 1966)

Emiatt megnéztem megint. Ilyenek a jó filmek (művek), több megoldókulccsal is rendelkeznek. Ez a buddhista értelmezés pedig kifejezetten érdekes megoldókulcs.

The Yellow Sea (Hong-jin Na - 2010)

Még egy überbrutális koreai krimi, de nem csak a sárga tengernyi vér, balta vágás és késszúrás miatt az, hanem ahogy és amiért megtörténik mindez. Gyakorlatilag a semmiért. A veszettség elterjedet a környéken.

The Sea Hafið (Baltasar Kormákur - 2002)

Izlandon se jó semmi. Kevés a hal sok a kvóta, a kölykök is jobban csípik a pizzát, mint füstölt birkafejet meg a heringet. Naná, hogy a családban meg mindenki mindenkivel, de leginkább mindenki mindenki ellen. És ez még csak az alapszitu, innen romlik minden tovább, mint az időjárás. Kezdem érteni a Sigur Rós számokat.

Full Metal Jacket (Stanley Kubrick - 1987)

Stop the war yeah come on... Ja a háború rossz meg idétlen és buta is akárhányadszorra nézem. Néhol azt hiszem még a mester is elvetette a sulykot, ettől ez még klasszikus marad. Family guy 10.09ben épp idézik is nem kis derültségemre.

Life in a Day (Kevin Macdonald, Natalia Andreadis -2011)

Egyszerűségében remek ötlet, filmezd le egy napod. A világ számos pontjáról érkező anyagból egy olyan egyedi mégis egyetemes dolog áll össze ami engem lenyűgözött. A legtöbbet mégis az utolsó film mond el rólunk, ahol hősünk bevallja, hogy egyáltalán semmilyen érdekes dolog nem történt vele ezen a napon. Szerette volna, de nem. Megrázó őszínteség egy nagyon jó filmben.

Rundskop (Michael R. Roskam - 2011)

Valóban megrázó a történet és érdekes az állattenyésztős áthallás is, a megvalósítással sincs baj. Nekem mégsem sikerült az NSZK krimik hangulatát elhessegetem magamtól.Így ez elég keményen rányomta bélyegét az élményre.

Dressed to kill (Brian De Palma - 1980)

Skizofrénes, transzexuális, gyilkosos. Biztos izgalmas volt 1980-ban a sok meztelen nő és borotvapengén megcsillanó fény. Ma max. a meztelennők izgalmasak, de nem tudják felejtetni az osztott kérpernyőt a béna dialógusokat, színeszeket és hatáskeltést.

Somers Town (Shane Meadows - 2008)

Mintha egyetemi vizsgafilmje lenne a This is England, Dead Man's Shoes rendezőjének. De nem ezek után készült ez az egy órás szösszenet, ami bár szépen elmond egy történetet, de ez a történet csupán történet is marad nem szól semmiről.

Pearl Jam Twenty (Cameron Crowe - 2011)

Aki szereti a Pearl Jam-et az szeretni fogja ezt is. Olyan nagy újdonságok persze nem derülnek ki belőle de érdekesek a régi felvételek és jó újrahallgatni a diszkográfia fontosabb darabjait is. Nekem hibátlan 2 óra volt

A Single Man (Tom Ford - 2009)
Igazából az egyik legszebb szerelmes film amit mostanában láttam. Én speciel a másik kapura játszok, így bizonyos dolgok nem jöhettek át sőt elidegenítettek de mégis. Végre túljutottunk (úgy értem a világ boldogabbik felén) a protest gay filmeken és már be lehet mutatni tisztán egy kapcsolatot mindenféle fárasztó ideológia, mozgalmár töltet nélkül. A szerelem pedig szerelem így is úgy is. Colin Firth meg elképesztően jó.

The Ides of March (George Clooney - 2011)

Jó, azt mindnki tudja, hogy a politika mocskos és mindenki elad mindenkit bármiért. Meg az is tudtuk, hogy mindezen felül minden mögött egy muff, vagy egy numera lapul, mint fő motiváció. Aztán, hogy mindezt bele lehet foglalni egy jó filmbe akár ezredjére is azt George Clooney most igazolja.

Moneyball (Bennett Miller - 2011)
Baseballos, sportos, nulláról-kezdjük-mégis-megcsináljuk jellegő darab. De ez senkinek ne vegye el a kedvét mert ha a néhány klisén és érzelgős fordulaton túl tudunk lépni egy nagyon jó filmet kapunk. És nem csak a Don Quijote/Sancho Panza karaktere (meg a két színész!) és története viszi el a filmet, de érdekes a (sport) kulisszák mögötti világ is. Meg a konklúzió, hogy aki először töri át a falat az mindig el is bukik.

I Always Wanted to Be a Gangster (Samuel Benchetrit - 2007)
Négy keserédesen vicces történet az alvilág felszínéről, a bűnről. Egy kedves szerelmes, egy kicsit túljátszott/írt csetlő-botló, egy zseniális gyöngyszem és egy meghatóan kemény történet az idő múlásáról. Méltó 100. bejegyzés!

Airplane! (Jim Abrahams - 1980)
Azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, generációs élmény! Ami nálam azt is jelent, hogy most nehezen mosolyodtam el azon amin 10 éve századszor is röhögtem.