The Lavender Hill Mob (Charles Crichton - 1951)

Filmünk gyakorlatilag elérte a nyugdíjkorhatárt, így filmesztétákon és remake huntereken túl nem hiszem, hogy valakit is meghatna. Még akkor is ha a sztori nagyon ott van.

Running On Empty (Sidney Lumet - 1988)

Vicces, ahogy társadalomból kiugrott hippik önnön kihagyott karrierjükön keseregve hagyják fiukat had legyen elitista (River Phoenix). Persze lehet máshogy is nézni, én így néztem.

Afterschool (Antonio Campos - 2008)

Tényleg nehéz lehet ma felnőni. Kezelni az info-tenger hullámait és a vágyat, hogy hullámot keltsünk. Egy jóléti tárdalom még jólétibb elit-sulijában elveszni kamera átal homályosan. Én azért valahogy megoldanám.

Sügisball (Veiko Õunpuu - 2007)

Van annak valamilyen bája, hogy az észtek ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni az élettel, mint mondjuk mi. Cseszik el úgyanúgy napról napra, se élni, se szeretni nem tudnak. KáEurópai közösségi élmény: a szar a zélet.

Super 8
Ha a 80-as években tizenévesen kopott VHS-en nézem alámondással, biztos többet képzelek hozzá és élvezem. Most mivel nem szól semmiről már nehéz... Pedig nem indult rosszul.

Jazz Episodes 1-10. (Ken Burns - 2001)

Egyrészt kapunk egy remek történelmi áttekintést, hogyan született, alakult ki és múlt ki maga a műfaj. Másrészt a háttérben ott van amerika történelme is a 10-es évektől kezdeve, ami előtt mindez lejátszódhatott. A táptalaj:bevándorlók, háborúk, szegénység, válságok, fekete polgárjogi mozgalmak, alkohol és drog. Na meg meg persze a Zene. Kulturális antropológia ez a javából.

The Beaver (Jodie Foster - 2011)

Könnyű lenne hasonlítgatni más filmekhez. Belekötni sem lenne nehéz, viccelni rajta, sőt lesöpörni az asztalról. De pont erről szól a film: nem mindig megy a szekér... Van, aki bevallja van, aki nem. Van, hogy könnyebb eljátszani a győztest, mint bevállalni, hogy vesztettünk. Pedig ahogy az angol mondja: shit happens.

Hanna (2011)

Ne legyenek kétségeink akkora fasság marad az utolsó percig, mint amilyennek az első 5 percben látszik. De néha ilyen is kell. Európai akciófilm. Az milyen? Derrick, Cobra11 (jó ez utóbbinak még csak a reklámját láttam)? Hát kicsit olyan.

Yo, también (Antonio Naharro, Álvaro Pastor - 2009)

Lehet úgy nézni ezt a filmet, mint egy szerelmes filmet, meg lehet úgy is nézni, mint egy down kóros filmet. Azt hiszem mindekettő tévedés. Botorság lenne azt hinni, hogy olyanok, mint mi. Meg azt is, hogy ők nem emberek. A tolerancia nem csupán azt jelenti, hogy elfogadjuk őket, olyanoknak amilyenek (furcsa, hogy ebben az országban még itt sem tartunk). Hanem ha belátjuk ők is élnek és szeretnek.

Arrietty (Hiromasa Yonebayashi - 2010)

Kedves anime Miyazaki tollából. Teljesen eu-kompatibilis, sőt inkább családi mozidélutánra ajánlanám. Bár ott motoszkál valami az animék látás- és gondolkodásmódjából, azért ez nekem inkább disney.

Blitz (2011)

A Blitzben megvan egy rakás dolog, amit ott volt a Ravasz az agyban, meg a Blöffben. Angol humor, kool sound track, vicces karakterek, akció, dzsézönsztethem. Hogy őszínte legyek, fogalmam sincs, mi az a dolog, ami ebből hiányzik, de kétségkívül hiányzik belőle. Még akkor is ha őrült besúgónk joggingja komoly terepmunkáról tanúskodik.

Toto le Heros (Jaco Van Dormael - 1991)

A Toto-t nyugodtan tekinthetjük a Mr. Nobody előképének, amit sokan tartottak fárasztóan okoskodónak. Igaz ez letisztultabb, de kevésbbé szórakoztató is. Azt viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy Jaco Van Dormael igazán kedves filmeket csinál.

Stellet Licht (Carlos Reygadas - 2007)

Rég találkoztam ilyen, valós élethez közeli ritmusú hosszú beállításokkal, amik ennyire szürreálisak lennének. A történetet két mondatban össze lehetne foglalni, de persze akkor már nem ez a történet lenne. Midenképpen kell hozzá egyfajta medidatív hangulat és odafigyelés, de ha ez megvan remek élményt nyújt.