A Hijacking (Tobias Lindholm - 2012)

Hajót elrablós, terroristákkal tárgyalgatós dán unalmas. Nem tudom miért néztem végig, nem éri meg az utolsó 10 percért sem.

Smashed (James Ponsoldt - 2012)

Annyi mindent láttunk már a drogról, meg alkoholizmusról. Az ember azt hiszi mindent elmondtak már róla. És ez igaz is. Itt sem kell egetrengető világmegváltást várni, mégis kedves és közben kegyetlenül őszínte film ez. Engem teljesen levett a lábamról, de lehet csak a lappangó alkoholizmusom miatt. Mindenki függ valamitől!

Ill Manors (Ben Drew - 2012)

Rendezőnk rapper London külvárosából, aki most nem csak a mike-ba nyomja, hanem a kamerába is. Nyilván nem egy Fellini, igaz nem is Dr. Dre, de a cucc, amit összedobott elég autentikusnak tűnik minden esetlessége ellenére is. Anglia ugyanis fuldoklik megint és amit mi rap számokban hallgatunk az ott valóság. A sajtó ott tele is van ezekkel a női bandás, késeléses, crackhead cuccokkal. Na emberünk ezeket összefűzte egy filmmé, narrációnak meg használta, amit tényleg tud: a rap-et. Lehet valakinek ez musical-esnek tűnhet, de nekem tetszett. (Na most azt, hogy ez 10 év múlva ez tuti kordokumentum lesz, azt már csak zárójelben jegyzem meg.)

American History X (Tony Kaye - 1998)

Erősen túlértékelt darab. Persze, aki beéri a: skinek köcsög, fekák köcsögök, de a szeretet talán segíthet - üzenettel, az élvezni fogja. Meg kezdő náciknak, kezdő libsiknek ideológiai támaszként hasznos lehet, hiszen szépen összegyűjti a közhely lexikon idevonatkozó szócikkeit.

Behind the Candelabra (Steven Soderbergh - 2013)

Liberace egy amcsi sztár volt, történetesen gay, aki nem coming out-olt, már csak azért sem mert ez a 80-as években még nem volt annyira bevett szokás. Ahogy az már csak lenni szokott öregecske kecske fiatal sót szeret nyalni, aztán megint egy másik fiatalt. A dráma meg jön ezerrel. Semmi különös. Viszont Michael Douglas meg Matt Damon rendesen odateszi magát. Maga a téma sem nagyon érdekelt, de amikor 1 óra utám felmerült bennem, hogy miért is nézem én két meleg szerető luxus mindennapjait, akkor be kellett vallanom, hogy hangulatilag ügyes a film. Michael és Matt alakítása elviszi a filmet.

Alien: Resurrection (Jean-Pierre Jeunet - 1997)

Az Elveszett gyermekek városa és az Amelie között Jeunet rendezett egy kis Alient is. A funok nem is tartják az antológia részének, pedig nem rossz. Francia Alien. Kis humor, sok mesés elem, meg a kegyetlenség. Szerintem klasszul hozza vissza az első két rész hangulatát úgy, hogy letagadhatatlanul Jeunet-s tud maradni. Az első hallásra izzadságszagúnak tűnő klónozás pedig szerintem szépen ki lett dolgozva.

Alien³ (David Fincher - 1992)

Fincher barátunk itt szakított az űrrel, meg a kool űrbiszbasz fegyverekkel, alienből is csak egy van és egy hasfal sem szakad át. Merész húzás meg kell mondani. De volt mersze hozzá, hogy saját ízt adjon az Alien univerzumnak. Kevésbé alienes, de ettől még erős darab.

Aliens (James Cameron - 1986)

Míg a 1979-es Alien szerintem tökéletes, mint film, mint világ, mint minden, a következő rész már kicsit hatásvadászabb, vagy mondhatjuk úgy is, hogy jamescameronosabb (2 évvel a Terminátor után). Ettől még az egyik kedvenc akciófilmem, 2.5 órán át izgalomban tart, imádom a karaktereket és van benne 2-3 olyan jelenet, amiért bármikor odaanám a fele országom.

Alien (Ridley Scott - 1979)

Nem tudom hanyadjára látom, de nem tudok betelni vele. Ez a cucc a sztoritól kezdve, a parazita-übermensch, a hajó-űrhajó, a feka matróz több pénzt kér, a science fiction, a mesterséges intelligencia tematikán át az első női akcióhősig bezárólag egyszerűen beszarás. Mindenki elfelejti de 1979-es! Nem, hogy nem kopott, de ennél parábbat azóta se talált ki és csinált meg senki. Tökéletes darab.

The Battery (Jeremy Gardner - 2012)

Művész zombi film. Ilyet se láttam még. Ami még furcsább, hogy élveztem. Na jó azért olyan nagy dolgokat nem kell várni tőle, de jópofa, ahogy játszik a műfaji klisével, ahogy lelassítja és életszerűvé (egyenlő unalmas) teszi az apokalipszist és még morális kérdéseket is pakoltak bele barátaink. Az meg csak hab a tortán, hogy jó a zene is.

The Fall 1-5. (2013 - Allan Cubitt)

Itt egy új BBC sorozat. Thriller naná. És nem is rossz. Van benne hideg, de még mindig csinos Gillian Anderson Mulder nélkül. És hogyan máshogy ismerhetnénk őt meg az első rész első 10 másodpercében? Hát persze, hogy takarítja a kádat, dől bele az alig otthonkájában, premier plánban meg az ő formás sejhaja. Így kell jellemzni egy főhőst! Azért van benne még szépszemű pszichopata killer is, hogy nyomozhasson ez a csinos fenék. Nyomoz is. Izgalmas is meg minden. Kár, hogy az első öt évad után nem zárnak le semmit, de ezt már megszokhattuk. Jöhet a következő évad. Meggyőző bevezetés.

Stoker (Chan-wook Park - 2013)

Chan-wook Park-ot ismerjük már jól, na ő aztán nem kegyelmez csak úgy. És most sem. Azon túl, hogy vizuálisan eddig az év filmje, azért ennél több is. Először forgat kis hazáján kívül, így más a lendület. Nem csap egyből arcon, de nyugi nem marad el a gyomros. Tuti lesznek, akik kevésnek találják majd, akik meg nem ismerik a távolkeleti filmek sajátos báját, azok meg soknak. Engem pont telibetalált a szépen adagolt feszültségével. A képi világa pedig egyszerűen lenyűgöző.

Killer's Kiss (Stanley Kubrick - 1955)

Az valahol megnyugtató, hogy Kubrick sem mindig tudott filmet rendezni. Megnyugtató, mert ezek szerint megtanítható. Az már kevésbé megnyugtató, hogy ebben a rossz filmben is ott vannak a mester még nem mesteri kézjegyei, a sok kis csiszolatlan gyémánt. Kevésbé megnyugtató, mert tehát bár tanulható a dolog, zseni nélkül mégis nehéz. Filmszakosok biztos megnézik majd, hogy elmondhassák, hogy látták a Kubrick összest, másoknak meg nagyon nem is való.

Side Effects (Steven Soderbergh - 2013)

Az a fajta lélektani thriller, amit nagyon kell figyelni, aztán nem sül ki belőle semmi. Vannak benne jó színészek és Soderbergh is jó rendező, de ez sem sokat segít rajta. Steven-nek ideje lenne eldönteni, hogy pénzt csinál, vagy önkifejez, mer' így a kettő között mindenki kellemetlenül érzi magát.