Kolorádó Kid (András Vágvölgyi B. - 2010)

VBA nem csak HST-t fordít, QT-t szakért meg Jap diary-t, vagy gonzot ír, de filmet is rendez. Nem is rosszul. Ha nem is tudunk meg sokkal többet 56-ról azért hangulatból csillagos ötös. A 'Terv az mindig van. Ez ilyen tervezgetős ország"-ért meg külön köszönet.

Drive (Nicolas Winding Refn - 2011)

Szeretem Nicolas Winding Refnt, szeretem a Pusher trilógia ráeső részéért, meg a Valhalla Rising-ért is. A Drive hollywoodi, de mégsem az. A sztori most sem egy nagy durranás, de nem is ez számít. Az atmoszféra kárpótol mindenért. Kép-zene-karakterek-színészek-vér úgy és ott vannak, ahogy kell.

Poetry (Chang-dong Lee - 2010)

Nekem nem sikekerült összefűznöm az Alzheimeres, költészetes, erőszakoló unokás szálat. Pontosabban amennyire sikerült, úgy nem állt össze. Persze ez lehet az én hibám.

Baarìa (Giuseppe Tornatore - 2009)

Kis bevezető az olasz néplélek rejtelmeibe, Tornatore három gerenrációt és a 20. századot felölelő életrajzi szösszenetén keresztül. Ha kicsit összevetjük Szabó István A napfény ízével, egyből kiderül mi magyarok miért is tartunk ott ahol tartunk. Pedig Szabó filmje kifejezetten pozitív hozzáállású (már amennyire a 20 századhoz lehet pozitívan állni). De hol az pajkosság, humor, kurázsi és életszeretet? Várom már magyarországról ezt a mesét, ahol a világ-közepe hozzállás helyett megmutathatjuk, hogy mi is a szerethető bennünk.

Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Apichatpong Weerasethakul - 2010)

Ez a film majdnem annyira hosszú és unalmas, mint a címe maga.

Midnight in Paris (Woody Allen 2011)

A jelen unalmas. Woody Allen még minidg nem. Kicsit szájbarágós de klassz film a mindig másra-máshova-máskorra vágyásról. Egyébként nem tudom Allen hogy csinálja, hogy évente előjön egy új szórakoztatóan okos filmmel, de jól csinálja.

Open Hearts (Susanne Bier - 2002)

Susanne Bierben (In a Better World, After the wedding, Brothers) és Anders Thomas Jensenben (Adam's apple, In a Better World, Flickering lights stb. stb.) ritkán csalódik az embers. Most sem. A kicsit elcsépeltnek tűnő történetből remek filmet bontanak ki. Persze aki móka kacagásra számít csalódni fog.

Whisky Galore! (Alexander Mackendrick - 1949)

Végre valami nem művészkedő, nem életmegoldó élveboncoló mégis véresen komoly film. Elfogyott a whiskey! Egy film aminek kifejezetten jól áll az idejétmúltságából adódó modorosság és esetlenség.

Memories of Matsuko (Tetsuya Nakashima - 2006)

A távol-keleten ugyanaz a szar van, mint itt csak valahogy mindig tekernek ezen a szaron még egyet. Itt is valami olyan tömény vizuális orgiát kapunk az arcunkba, amit bár megszokhattunk saját házunk táján is ld. musical, videkiklipp, de ez még le van öntve valami durva édes-savanyú-csípős szósszal is. Emögött a generál-vidámság mögött mégis ott az a tökönrúgás, hogy ez az életnek nevezett izé bizony nem mindenkinek sikerül. Hiába a Happy Wednesday... Akinek bejön az nézze meg a Confession-t is!

Inglourious Basterds (Quentin Tarantino - 2009)

Mindig újra és újranézem a Tarantino univerzumot és mindig meg kell állapítanom, hogy ez nem sima hype. QT kurva jó rendező tényleg a kisujjában van a szakma. És Mint az Inglourious Basterds-ből kiderül nem csak az amcsi krimit, vagy akciófilmet de tudja az európai videótékát is. Idézgeti is rendesen, képben szövegben, ahogy kell. Meg nem csak a videótékát ismeri, de azokat az apró különbségeket is. A nyelvekről, akcentusokról na meg a történelemnek adott frocliról nem is beszélve. Remek volt másodjára is.

The Thing (John Carpenter - 1982)

Ez a film még mindig para! Jó az alapsztori a helyszín meg még jobb. Ez az egész nem-bízhatsz-senkiben-sem cucc meg elég ütősen tud működni. Jó mondjuk 83-as szóval van, hogy néha átmegy bábfilmbe, de még ezzel sincs sok baj. Persze, hogy miért vannak a falak habszilikátból a déli-sarkon azt nehéz védeni, de ennyi belefér.

Breaking Bad Season 4. (Vince Gilligan - 2011)

A Breaking Bad tökéletes sorozatként indult. Adott egy szürke kémia tanár és egy tanári fizetésből kifizethetetlen rákkezelés. Megoldásként meg mi más: meth cooking. Persze kell egy drogos tanítvány meg drogzsaru sógór is ellenpontként. Ez a kombó, ahogy egy kémia tanár belecsúszik a drog bizniszbe elég nagyot tud ütni. Ráadásul mindez rendes cuccos képivilággal és soundtrack-el is jól alá van dúcolva. Nagyon el van ez találva. A baj csak az, hogy ezt sztorit nem szabadott volna túl hosszan húzni. Az átváltozás még izgalmas az első évad tökéletes, onnantól barátokköztösödik kicsit: bekerült a biniszbe, bent van, ok. Vicces, ahogy egy nem gengszter gengszterkedik, vicces a sok junkie, Jessie meg főleg. Ütnek a karteles dolgok is. De kicsit sok volt az alibi rész (a híres legyes részt én pl. imádtam nem ezekkel van a baj). Most záródott az 4. évad és jön a záró 5. Ennek megfelelően úgy tűnik végre eldöntötték mibe és forduljon végre a fabula. El is indult valami megint. Újra izgalmas maga a sztori is, nem csak körbe-körbe jár vitathatatlanul élvezhető bár sehova nem vezető részekkel.

Four Weddings and a Funeral (Mike Newell - 1994)

Nekem valahogy ez eddig kimaradt. Pótolni meg felesleges volt.

The Verdict (Sidney Lumet - 1982)
Megint egy ügyvédes, soha fel nem adós. Mégis mennyivel összetettebb, mint az előző. Ebből is látszik az élet nagy forgatókönyv író, de a forgatókönyvírók mégis jobb könyveket írnak. Persze Sidney Lumet is klasszisokkal jobb rendező, ráadásul kedvenc pályáján a krimin gyakorlohatta, mit is tud. Paul Newman meg ügye remekelhet. Zárójelben jegyezném meg az időbeli közelséget az Escape from New York-kal, itt ütközik ki, hogy az Z kategória a javából.

Conviction (Tony Goldwyn - 2010)

Ügyvédes családos, soha fel nem adós. Igaz történet, ami mindenképp forgatókönyvet ért. A filmmel sincs semmi baj.

DeUsynlige (Erik Poppe - 2008)

A norvégok is szomorúak nem csak a dánok. A két szemszöget mesterien váltó remekül rendezett film. Amikor ugyanazt a jelenetet teljesen más hangsúlyokkal látjuk talán közelebb kerülhetünk ahhoz, amit a film is boncolgat, a megbocsájtáshoz. Mert a jelenet talán ugyanaz a történet teljesen más mögötte, mint ahogy az élet sem fekete meg fehér. De ahogy látom Osloban sem könnyű.

Escape from New York (John Carpenter - 1981)

Most már teljesem biztos vagyok benne, hogy Bin Laden-ék innen vették az ötletet a nájnilevenhez. Elég az első 20 percbe belenézni ikertornyok, repülő meg a hülye amerikaiak (van egy kis animáció, azoknak, akik még mindig kételkednének). Egyszerűen látom magam előtt, ahogy Ladenék nézik a barlangban sokszor másolt vhs-en és leesik nekik a tantusz. Aztán kimennek megetetni a szamarakat. Ettől még ez a film ma már inkább kínos, mint izgalmas talán a Blade Runner-es koppintás az egyetlen érdekes momentum benne. Pedig hogy szerettem gyermekkoromban.

Predator (John McTiernan - 1987)

I aint got time to bleed. Ezzel az egy remek mondattal jellemezhető is filmünk. Nem túl okos, nagyon macho de egyszerűen nem lehet rá haragudni. Ami furcsább, hogy egyáltalán nem könnyű hasonlót forgatni ld. Rambó nem régi kimondhatatlan című opusa.

Insidious 2010

Házas horror kis csavarral hálist kevés hegedűvel (főcím mást ígér) és még vicces is (Ghostbusters). Meg van, ahol inkább nevetséges. Nagy horror/thriller fanoknak nem ajánlom, de meg lehet nézni.

Valhalla rising (Nicolas Winding Refn - 2009)

A Drive-hoz bevezetőként gondoltam megnézem. Csak rosszat hallottam róla, de meg kell mondjam remek! Olyan szikár és kegyetlen képben, rendezésben, dramaturgiában, mint amiről a Pusher trilógia szól. Persze, aki akciófilmre készül csalódni fog.

The Tree of Life (Terrence Malick - 2011)

Filmünk Qatsi-trilógiának indul, amerikai független filmbe torkollik majd egy Jehova tanúit megszégyenítő végben teljesedik ki. De! Gyönyörűek a Qatsi jelenetek, egyenesen remek a függtelen filmes mivolt, kissé zavarbaejtő a zárójelenet, de ott táncol a giccs és a elemkedettség szűk mezsgyéjén. Nekem nem állt össze egy képpé, de ettől még élveztem. Érteni véltem a jeleneteket átvezető lépcsőket, lifteket és eget, de ettől még nem állt össze. Jurasic park, sok tarkó arcok helyett és Biblia. Tudom, hogy valahol összeér mindez, de meg kell találni hozzá a pillanatot az biztos.

Rumble Fish (Francis Ford Coppola - 1983)

Ha el tudod képzleni a Pomádét, vagy a West side story-t musical betétek nélkül viszont fárasztó magasztos töltelékkel a szabadságról és a lázadásról. Na akkor neked már nem kell ezt megnézned. Mi történ 83 óta, de most komolyan? Nekem már az Ok nélkül lázadó is komolyatalan volt, ez most inkább kínos. Biztos a posztmodern (esetleg Tarantino) az oka, hogy így nem lehet már beszélni egyébként fontos dolgokról. Nem tudom, de hogy elmúlt az szinte biztos. Viszont ha még egyszer valaki elmotorozik nekem a tengerhez utolsó jelenetként...