Days of Heaven (Terrence Malick - 1978)

Terrence Malick-ot nem nagyon tudom követni. A Tree of life-ot 33 évvel megelőző Days of Heaven nekem ugyanolyan kusza, szimbólumokkal terhelt bibiliai nagyotmondás, mint 2011-es kistesója. Mondjuk legalább nincsenek benne dinoszauruszok, meg a 10 perces NatGeo betétek is csak 1 percesek.

Moonrise Kingdom (Wes Anderson - 2012)

Sosem bírtam Wes Andersont, igazából nem tudom megmondani miért. Nekem nem humoros a humora. Azért itt sikerült megteremtenie azt a hangulatot, amit a tizenéves srácok éreznek, amikor a világ körülöttük még színes, érdekes és új és kihívásokkal teli/terhelt. Hogy a nőkről és a szerelemről nem is beszéljünk. Lehet ez elég is.

Men in Black 3 (Barry Sonnenfeld - 2012)

Ez a földönkívülis téma kifogyhatatlan humorforrás, de nagy segítség a mindennapokban is a tudat, hogy nem mindenki humanoid közöttünk. Nem több, nem kevesebb, mint az előző két rész: vicces, látványos a végén komolykodik kicsit. Másfél órás szórakozás. Fekás, Warholos poénokért külön köszönet!

Killer Joe (William Friedkin - 2011)

Jajj a csavaros történetekkel már tele a padlás és nem is annyira csavaros, ha nincs Matthew McConaughey főszereplőnk, nincs a film sem. De ezt a beteg zsarut is már annyiszor láttuk már.

Elvis - That's the Way It Is (Denis Sanders - 1970)

Azért doksinak nevezni erős túlzás lenne, hisz egy próbafelvétel és egy Las Vegas-i koncert képeit látjuk, de ha a király megjelenik valahol az már érdekes. Durva te tényleg igaz. Azon túl, hogy ott van Jim Morrison, Mick Jagger, Freddie Mercury, Robbie Williams (és Iggy is!) minden mozdulatában, a mesternek olyan kisugárzása van, olyat csinál színpadon, meg a próbateremben is, amitől az ember fia csak néz tátott szájjal. Nem mondom, hogy mindenkinek ezt kéne csinálni a színpadon, mert ennyi energiával valszeg egész kínát el lehetne látni elektromos árammal, de legalább meg kéne kell próbálni!

The Tall Man (Pascal Laugier - 2012)

Sose nézek trailereket, úgy szeretek filmet nézni, hogy semmit nem tudok róla. Legjobb ha magát a zsánert se, lepjen meg, nyűgözzön le. Show me something. Aztán meglátjuk. Erről a filmről bármit is írnék rontana a hatásán. Azt meg nem akarom. Valszeg sokan megtalálják majd benne, ami miatt megéri a majd' két órát.

Sons of Norway (Jens Lien - 2011)

Nem tudom mit akarok, de tudom hogy érjem el. Mondta Jhonny majd negyven éve. A szabadság baromság, a baromság szabadság mondja most, egyébkent személyesen úgy 40 kilóval husosabban. Lázadni kell, lázadni jó, még akkor is ha nincs nagyon mi ellen. Mondja ezt már a filmünk. Amire mindenféle kellemetlen pillanatai ellenére se lehet haragudni, pont emiatt a punk attitűd miatt. A The Bothersome Man rendezője önmagát meghazudtolva, könnyed, majdhogynem vidám filmet rendezett.

Chocolate ( Prachya Pinkaew - 2008)

Intelligenciaban azert inkabb a Linda szintjen all, de legalabb drama es nem viccelodik. Viszont Gorbe Nora helyett megkapjuk a kis Bruce Lee-t csajban. Semmi repulos buzulas (wuxia), vagy CGI-vel szetmazolt amcsi bohockodas csak szintiszta harcmuveszet. Ezek szerint a thai kiscsajok nem csak a masszazs szalon akrobatai (vagy azok sracok?). JeeJa Yanin-ra erdemes lesz odafigyelni, gondolom angolosit majd Jane-re, vagy valami de akkor is.

Next Door (Pål Sletaune - 2005)

Hangulatbol otos. Dramaturgiabol otos. Operatori munkabol otos. Persze lattuk mar ezt nem egyszer de, hogy igy tudjon hatni ahhoz erteni kell a szakmat. Eszkoztelensegeben remek zsenialis kamara-thriller.

Unforgiven (Clint Eastwood - 1992)

90-es evek westernje, johogy nem klasszik de akkor is western. Es egy western arrol, hogy nem konnyu meghuzni a ravaszt akkor is erdekes. Mert az olesre szuletni kell. Hala istennek. Persze azert vannak boven akik erre szulettek, meg vannak akik megprobalnak ebbol kilepni. Clint megint megmutatja mit is tud. Kamera elott meg mogott is.