Django Unchained (Quentin Tarantino - 2012)

A Mester körülbelül minden második filmje iskolapélda. Ahhoz képest, hogy minden filmje ugyanarról szól: bosszú, ez nem kis teljesítmény. Legutóbb Hitlernek csapott oda, most a white powernek. Igaz nem olyan szellemesen és a műfaji kliséket is kevésbé izgalmasan keverte azért ez is ott van. Lehet persze, hogya csak arról van szó, hogy a II. vh.-s filmek könnyebben triggerelik az európai mozibuzik kollektív tudatalattiját. Itt kicsi sok volt a spaghetti western és Cohen-hatás, de naná, hogy nem hagyta ki a Nagy Videótékás. Szerintem Jackie Brown és Death Proof marad, de én azokat is szeretem.

Zero Dark Thirty (Kathryn Bigelow - 2012)

Kathryn most azt dolgozza fel, mi történt 9-11 és Bin-Landen likvidálása között. Nem spórol egyébként. Nem hagyja ki az embertelen kínzásokat, a teljesen sikertelen nyomozásokat és kudarcokat, sem a nyugat teljes tehetetlenségét a terrorizmussal szemben. Persze, ahogy mindenki tudja még 10 évet (!!!) sem kellett várni és megölik UBL-t. A katarzis tehát megvan. Meg egy elég pontos történelmi tabló is. Azt viszont nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egy saját emebrtelenségüket és tehetetlenségüket bemutató filmet oscarra mertek jelölni az amcsik. A sok, tényeket és kegyetlenkedéseket elfedő hatalomról nagy előszeretettel hadaró embertársunk ilyenkor félrenéz egy darabig. Hogy folytassa persze, ahol abbahagyta.

A Somewhat Gentle Man (Hans Petter Moland - 2010)

Van egy remek jelenet, fohosunk keszul az esti randira, szepen kioltozve fogatmost. Es kozben cigizik, fogkremes szajjal fujja fustot. Ezt birom a skandinav cuccokban (ez epp norveg). Nincs bennuk semmi vilagmegvaltas. Itt epp hosunk kijon a bortonbol es megprobalja folytatni azt amit 12 eve abbahagyott. Megis meg vannak csavarva valami furcsa vilaglatassal, mint ez a fogmosas kozbeni cigizes. En jobban csipem ezeket a hangulatokat, mint a tortenettel, vagy a technikaval valo buvoszkedest. Ez is egy ujabb klassz skandinav darab.

Shadow Dancer (James Marsh - 2012)

IRAs megzsarolt beepitett kemnos. Unalmas es szurke, mint a brit idojaras.

No (Pablo Larraín - 2012)

Minden tiszteletem barminek ami Pinochet ellen van. De, hogy hogy csinaljak a Pinochet elleni videoklippet az inkabb kellemetlen, mint erdekes.

Silver Linings Playbook (David O. Russell - 2012)

Kicsit zavarban vagyok. Jot nem nagyon tudok, rosszat meg nem akarok irni. Kicsit ugy vagyok vele, mint a Briget Jones naplojaval. Kedves, aranyos, nehol meg fontos is, es majd ajanlom anyukamnak persze, de nem meselek majd rola izgatottan egy tarsasagban sem. Ami biztos, hogy Jennifer Lawrence egyaltalan nem nott fel a szerephez meg a szinesztarsaihoz (hogy ezert kapott egy oscart, azt tenyleg nem tudom kommentalni).

Lincoln (Steven Spielberg - 2012)

Gondolom van arra valamilyen szabaly, hogy a tortenelmi filmenek hosszunak es unalmasnak kell lenni. Ezt a szabalyt filmunk se bolygatja nagyon. AKinek nem er meg 2 es fel orat a hir, annak elarulom, hogy felszabaditjak a feketeket! Mondjuk az eleg erdekes, hogy a szavazatokat gyakorlatilag penzert vettek meg, aki mellette volt az se eszme miatt tette, es nem tul elegans politikai hatterjatszmak is zajlottak. Azon nem csodalkozom, hogy az amcsik ezt is a nagy nemzetuk nagy tettenek elik meg. Azon viszont igen, hogy kicsit tobb, mint 100 ev es ripsz-ropsz feka vezeti az orszagot masokdik kurzusanak nekifutva.

The Hobbit: An Unexpected Journey (Peter Jackson - 2012)

Gyuruk ura 42. Jo nem lehet megunni, mert elegge el volt talalva a trilogia hangulatilag, de akkor is. Gyuruk ura 42.

Searching for Sugar Man (Malik Bendjelloul - 2012)

Van egy jó sztorink. Jó nem egetrengető, de szerethető (meg egy kicsit több). Meg van egy rendezőnk (elsőfilmes a drága), aki ebből olyan doksit dramatizált, hogy az ember már önti is a kis oscar szobrocskát a szófáján (meg is kapta). Pedig igazán nem csinál semmit csak elmeséli a sztorit úgy, ahogy az volt. Jó hozzátartozik az is, hogy főhősünk -ez a Lou Reedel felütött Dob Dylan- az első két akkordjával és sorával levett a lábamról. Imádtam, mint film kockáról kockára, mert ki van találva, meg van csinálva. Imádtam, mint sztorit a zeneiparról és zenéről és annak hatásáról. Imádtam a főhősünket, mint (fő)hős. És imádtam a zenéjét is.

The Master (Paul Thomas Anderson - 2012)

Sikerült egy akár érdekesnek is vehető történetet (szeretjük követni a karizmát) teljesen jellegtelenül elmesélni úgy, hogy közben jó színészek játszanak nem is rossz jelenetekben (az operatőrt kifejezetten imádtam). Ez is egyfajta teljesítmény persze. Csak sajnálja az ember a több, mint két órát.