Z (Costa-Gavras - 1969)

Köcsög jobberek, zúzzák a ballereket. Nem könnyű végigülni a nyomozást, pedig kb. ennyivel össze is lehete foglalni. Nem azt mondom, hogy nem aktuális a fondorlat nélküli fondorlat hanem azt, hogy iszonyú nehéz végigülni. Ennyivel tartozok a sznobizmusomnak. Különben simán azt mondanám, hogy szar.

Forbidden Planet (Fred M. Wilcox - 1956)

Hát ez eléggé mind blowing-ra sikeredett! Kár, hogy az Egri Csillagokon kellett felnőnöm és nem ezen. De azt mondom még így 57 év távlatából is szórakoztató, persze tudni kell élvezni a trükkasztal sajátos varázsát.

American Horror Story 2. évad (2012 - Ryan Murphy, Brad Falchuk)

Azt kell mondjam sokkal összeszedettebb, mint az előző évad. Mondjuk sokat segít ez az őrültekháza környezet. Ide aztán tényleg bele lehet pakolni az összes, összes horror-klisét ami csak létezik. És bele is pakolják. Zavaros is lesz ettől, de ügye egy őrültekházában mi nem az. Sőt ettől lesz izgalmas. Vizuálban és hangulatban természetesen hozza a már elvárt beszarás-hangulatot csak mellé nem válik olyan kényelmetlenné, mint az előző évad. Egyébként is csípem, amikor egy sorozatban mernek újba kezdeni, megtartják a formát, de kicsit mással töltik meg. Lehet is majd folytatni orrvérzésig. Csak maradjon az ígyényes casting.

Seven Psychopaths (Martin McDonagh - 2012)

Jó, iszonyat zavaros meg olyan, minta Guy Ritchie, a két Cohen meg Tarantino egy átmulatott éjszaka után, a reggeli előtt még zúgó fejjel összedobott volna valamit, aminek normál esetben nem a vásznon van a helye. De mégis van valamilyen bája, meg sármja meg képi világa, meg jó színészei. Engem szórakoztatott és szerintem sokan lesznek ezzel így. Az In Bruges rendezőjétől.

Amour (Michael Haneke - 2012)

Az a furcsa, hogy igazából nincs benne semmilyen kunszt. Tudjuk az első 3 perc után, hogy mit fogunk látni. Ráadásul kamaradarab, igaz szuper színészekkel. Szerintem mégis hat. És ez Haneke géniusza, hogy fenn tudja tartani a figyelmet 2 órán keresztül. Szép, kegyetlen és szomorú, ahogy maga az elmúlás is.

Frankenweenie (Tim Burton - 2012)

Tim Burton 1984-es rövidfilmjének kifejtését kapjuk egész estésben, ráadásul animáció, így szállhatott el az agy, ahogy akart. És szállt is. Régi jó timbörtönös feeling fura figurákkal. Igazi szellemes mozi a szó mindeféle értelmében. Jót szórakoztam.

A Royal Affair (Nikolaj Arcel - 2012)

Hiába dán, ez ugyanolyan kosztümös történelmi film, mint a többi. A király egy hülye báb, a szegények szegények, lovak, meg szerelmi szál, hogy ne legyen túl száraz. A történelem/valóság unalmas.

Beyond the Black Rainbow (Panos Cosmatos - 2010)

Másfél óra LSD-s bad trip. Nyomaszt rendesen, meg a vizuál is ott van, de utána rájön az ember, hogy túl sok rációt nem érdemes keresni benne.

Chopper (Andrew Dominik - 2000)

Életrajzi film Mark "Chopper" Read-ről, aki egy igazi paraszt, vissataszító ausztrál kemény csávó. A néző meg közben jól szórakozik és képed el a valóságon, meg nyugszik megfele, hogy ehhez képest a mi a fradi drukkereink Szent-Györgyi Albertek. Rendezőnk rendezte a Killing Them Softly-t is.

Samsara (Ron Fricke - 2011)

Rom Fricke-ék 82-ben műfajt teremtettek a Koyaanisqatsi-val (ld. qatsi trilógia). Óriási, lélegzetállító tényleg. Azóta rendezett egy Barakat és most itt a Samsara, ami igazából Baraka 2. Tényleg gyönyörű és tényleg jó másfél órát meditálni a Világot mesteri beállításokban előadó képeken, de se el nem vesz, se hozzá nem ad a Barakához. Talán még szebb és kevésbe koncepciózus. Örülök ha kétévente kapunk egy ilyet, szó se róla, de mindez azért hozzátartozik az igazsághoz.

Cloud Atlas (Tom Tykwer, Andy Wachowski, Lana Wachowski  - 2012)

Klassz ez a film, mint egy buddhista tanítás. Bonyolultságában egyszerű és egyszerűségében bonyolult. Ahogy el is hangzik benne: az élet olyan, nint a kvantummechinika, pillanatról pillanatra értjük meg. Bonyolult, de van benne rendszer és egyetemes. Például van Jó és Rossz, meg van Szerelem és van Igazság, ami nem keverhető össze és ami mindig az ami. Tanulságos mese gondolkodásra hajlamosaknak. Kicsit Fountain-es meg kicsit hollywoodi videótékásak a sztorik, de akkor is. És akkor e mellé ott vannak a színészi alakítások, amik egyszerűen fergetegesek. A film végén a cast közben még van egy kis összefoglaló ki mit is játszott pontosan. Az még komoly. Három órás, de érdemes végigülni.

Sleep Tight (Jaume Balagueró - 2011)

A REC (ek) rendezője most egy nagyon visszafogott parát rendezett. Semmi ijesztgetés, a vásznon szinte semmi nincs. Aztán ahogy beindul a néző agya (már ha beindul) azért elég durva a sztori. Néhol elveti a sulykot és a thriller rajongóknak kevés lesz, de ettől még jó.

ParaNorman (Chris Butler, Sam Fell - 2012)

Az a baj a nem a távolkeleten, vagy Európában készült animációs filmekkel, hogy nem merik bevállalni a felnőtt tartalmat. Mindig kicsit ott van, hogy apa, anya meg a kölök is jól szórakozzon. Mindig elmennek valamelyik irányba, de egy komoly cuccot nem mernek összerakni. Itt is kicsit megpróbálnak spooky-k lenni, de nem nagyon. Pedig nem olyan rossz a dolog grafikailag. De végül is egy generálszósszal leöntött 1000-szer látott cucc lesz a vége, ami szórakoztat amíg tart aztán az ember el is felejti. Vagy ezt hívják hollywoodi filmnek?

Killing Them Softly (Andrew Dominik - 2012)

Hát fogalmam sincs mivel vett le a lábamról, de fogta magát és levett. Nem egy nagy sztori, meg hiteltelen herkás alakításokat se csípem, de túllendültem ezen. Tipikusan az a mozi, amiben nincs olyan túl sok minden, de van egy hangulata és valakit elkap, valakit meg nem. Engem elkapott, még azt is bírtam, ahogy mondani akar valamit. A stáblista meg egyébként is olyanokkal van tele, akikben én megbízok.

Jiro Dreams of Sushi (David Gelb - 2011)

A japókban mindig is imádtam a fanatizmust és a mindent elsöprő tiszteletet úgy minden iránt. Itt Európában ilyen aztán nincs. Szal lehet azt mondani, hogy minden érdekes, ami onnan jön, legalábbis nekem. A konyhát is bírom, bár a sushit annyira nem. És le is kötött a dolog úgy 40 percig, de utána amikor századjára is megkeni és századjára is leteszi a mester a századik sushit... Érdekes az öreg, de látványosan nem tölt meg a cucc másfél órát. Ami persze könnyen lehet, hogy David Gelb hibája.

Fellini's Casanova (Federico Fellini - 1976)

Ahogy azt sejteni lehet Újházi Giacomo élete egy jó nagy orgia. Ez mondjuk így nem jön egyértelműen le a vászonról, de azért kapunk néhány pikáns részletet. Hogy máshogy, szépen unalmasan elmesélve, hogy és akkor Casanova ellátogatott ide, ahol aztán. De amit igazából kapunk az Fellini vizuális orgiája. Nem, nem altestek inkább barokkos túlzásokkal operáló nagyjelenetek. Nem mondom, hogy megérte.