Filth (Jon S. Baird - 2013)

Irwine Welsh írta, vagyis az ember tudja, hogy mire számíthat (aki nem tudja, hogy mire: trainspotting... fel is tűnik benne az öreg. Akinek így sem mond semmit a név, annak semiképpen nem ajánlom ezt sem!). De mégsem jó. Csak a skót akcentust élveztem benne. Mondjuk azt nagyon. Ami még jó, hogy Welsh tudja ezt a skót-angolt írásban is produkálni, amitől mondjuk én minden harmadik mondatot értek csak meg, de akkor is imádom. Persze ez más tészta...

Isztambul  (Török Ferenc - 2011)

Az van, hogy kurvára bejött. Színészek, dialógok, képek, sztori minden, meg, ami nagyon nagy, hogy meg van rendezve. Amcsi filmekre szokták mondani, hogy ha a film elején valaki kidobja a szívószálat a kólából, akkor annak egy óra múlva jelentősége lesz, na ez majdnem olyan. Csak magyarban. És ez egy pozitív jelző. Hogy a pesti jeleneteknél köbö ötször éreztem, hogy basszus ezek a fények pont olyanok, mint amikor ott.. az már csak hab az én tortámon. A Moszkva teret is imádtam, ezt máshogy de ezt is nagyon bírtam. Nyugodtan fényezem, mert tudom, hogy úgyis mindenki elkaszálja majd a 15. percben.

The Night of the Hunter (Charles Laughton - 1955)

Azért kell régi filmeket is nézni, hogy az ember tudja, honnan is indult, hogyan is fejlődött egy műfaj. Ez egy tök jó thriller. Ha most megcsinálnák a remake-jét, akkor lecserélnék a klarinétot hegedűs-horrora meg raknának bele néhány liter vért, meg közeliket az elvágott torkokról. De itt lárszik, hogy volt, amikor ez nem kellett. Waltdisneys eszközökkel is lehet feszültséget teremteni. Persze mai szemmel már kevésnek tűnhet, de nem kéne. Tényleg nem.

Borgman (Alex van Warmerdam - 2013)

Északi barátaink egyre jobbak thrillerben. Ez most holland és hozza is a holland virtust (ami nálam egyenlő: beállt német precizitás). Szürreális, irreális miközben a szomszédban is történhetne. Vagy történik is? A fene se tudja, de mindblowing az biztos.

Kontroll (Antal Nimród - 2003)

Szeretem ha egy magyar film elkezd kultosodni és a Kontrollal meg szerintem ez történt, de nekem nem sikerült megszeretnem. Van benne néhány vicces jelenet, többségében a metróból adódó helyzetkomikum, van benne klassz zene meg a rendezés sem rossz. Csak története nincs. Ez a magyar film legnagyobb baja nem tud és nem is akar elmondani egy történetet, amivel el akar mondani Valamit a nézőnek. Marad a jelenetek szintjén aztán lehet rá azt mondani, hogy a Jórol és Rosszról szól. Aha, tényleg.

The Grandmaster (Kar Wai Wong - 2013)

Nem kardos-baszós-partraszállós, hanem kungfus-haikus-polgárháborús. Akit érdekel a harcművészet, meg bírja a szép harcjeleneteket esőben az biztos csípni fogja. Nekem a chunking express miatt kellett megnéznem, de ez nem ugyanaz a Wong Kar Wai sajnos.

Extracted (Nir Paniry - 2012)

Nyilván nem az első és nem is az utolsó időutazós krimi. Nyilván nem is ez a legjobb, de nekem teljesen bejött.

Sound of My Voice (Zal Batmanglij - 2011)

Újságírós, szektás, terápiás, időutazós, krimis, függetlenfilmes turmix. Érdekes, hogy ettől nem zavaros lesz, hanem inkább szürke. Esküszöm még kicsit terminátoros is. Függetlenfilmes terminátoros, de legalább rövid. De hogy miért ez a címe?! Különben az Another Earth-ös csaj írta/főszerepli.

The Wall (Julian Pölsler - 2012)

A magányról szól és még érdekes is tudna lenni valahol. A fantasy vonal is érdekes úgy 5 percig aztán az egész inkább fárasztó és következetlen. Az első 10 perc után kiderül miről is van szó, azt érdemes kivárni aztán mindenki eldönti szépen, végigüli-e.

Dallas Buyers Club (Jean-Marc Vallée - 2013)

Nem volt rám különösebb hatással a sztori, de be kell vallani, hogy baromi erős hangulata van. A Paper Boy-nál írtam, hogy érződik a hagymaszag az izzadtságtól ahogy nézi az ember. Hát itt nem is tudom mi érződik de az kurvára. Jó mondjuk Matthew McConaughey jól megérdemelten oscart fog kapni ezért az alakításért, mert még az kezén, meg a fején lévő ereivel is játszik (itt az ideje, hogy oscart kapjon egy véna!). De nem csak ez. A többi színész is zseniális és az operatőrnek is fizetnék egy kört valamelyik striptease bárban.

Captain Phillips (Paul Greengrass - 2013)

Úgy ültem le, hogy bepróbálom. Nem nagyon érdekelt a téma: afrikai kalózok hajóelrablása. Még emlékeztem kicsit magára a hírre is. De valahogy elkapott a dolog a feszültsége. Semmi újat nem tudtam meg se a sztoriról, se a Világról, se az emberi lélekről ha már egyszer dráma de vitt magával. Amit nagyon bírtam az az utolsó jelenet (mind színészíleg, mind lélektanilag), még szívesen írnék is róla, de milyen lenne elrontani egy ilyen pillanatot egy spoiler-el.

Superman (Richard Donner - 1978)

Már rég rájöttem, hogy nem szeretem a hosszú filmeket, na jó max. Tarr Bélát. Ezt is élveztem egy darabig, amíg superman gyerekkoráról volt szó, de amikor elkzdi megmenteni a világot... És onnan még másfél óra. Kellemetlen, 40 éves vizuális effekteken röhögni bíróknak ajánlom. Bevallom csak azért néztem meg, mert a Kill Bill 2-ben elhangzik egy monológ, hogy Superman az egyetlen szuperhős, akinek az alteregoja csak álca. Tehát Clark Kent csak egy szerep, ráadásul az emberiségről, az emberről alkotott kritikája superman-ek. Egyrészt ez inkább Tarantino fantáziáját dícsére, másrészt ezért nem érdemes végigülni.

Kill Bill: Vol. 2 (Quentin Tarantino - 2004)

Még a Ponyvaregény forgatása közben történt, hogy Quentin és Eric bazzeg-te-drogról-beszélsz-maroktelefonon-nem-ismerlek-ki-vagy?-Stolz azon versenyeztek, hogy kinek lesz gusztustalanabb a fürdőköpenye. Mert QT azon túl, hogy mesterien kever és klónoz zsánereket hihetetlen aurát is képes filmjeinek kölcsönözni. Mesteri dialógok, kurva jó színészekkel és az utolsó háromszög szendvicsről levágott kenyérhéj is a helyén van (főleg ha azt Bill vágja le). Így lesznek QT filmjei a 80-as évek kukáiból összeszedett trash movie jelenetekből összevágott kultfilmek. Mindegyik többször nézős, nem is kell mondanom.

Sound City (David Grohl - 2013)

Nálam a zene benne van a top3 kedvenc drog között. Odavagyok érte, na. Tök mindegy milyen zenéről van szó, amikor találkozok egy hozzám hasonló freak-el, egyből testvéremmé fogadom, egy vérből valók vagyunk. Hogy a 70-es években volt egy studió aminek a keverője meg a szobája, ahol a dobot felveszik valami varázslatos földöntúli erővel bírt és olyan zenéknek adott Hangzást, mint a Fleetwood Mac, Nirvana, Rage Against the Machine, NIN ez engem teljes mértékben le tud nyűgözni. Hogy a tesók mesélnek erről 2 órában az engem oda tud szögezni a szófámhoz. David Grohl meg csinált erről egy dokumentumfilmet csak, hogy nekem jó legyen.

Roman Polanski: Wanted and Desired (Marina Zenovich - 2008)

Roman Polanski ügye azért elég sok kérdést felvet. Vagy talán mégsem. Például, hogy miért küldi egy anya a 13 éves lányát fotózásra egy francia kujon lakására, aki köztudottan szereti a fiatal csajokat. Talán azért, hogy elindítsa a karrierjét, mint ahogy azt Nastassja Kinski esete is mutataja. Hogy a francia kujon miért ad nyugtatót meg pezsgőt egy félmeztelen kislánynak a fotósorozat közben. Azt is el tudom képzelni valahogy. Még ha nem is értek vele egyet. Hogy pontosan mi történt azt senki nem tudja, de az áldozat hála istennek már mosolyogva nyilatkozik róla. Azért én látok különbséget kisgyerekek és pubertások zaklatása között is. Hogy az amcsi bíróság miért csinál show-t a tárgyalásból és miért nem akar egy híres művészt 20 évre börtönbe dugni, ahol a tesók 30 perc alatt csontoznak ki egy 60 kilós gyerekmolesztálót, aki ehelyett oscar dijas filmet is rendezhetne. Azt is valahogy megértem. Hogy Polanksi miért menekül el ezelől, ki ne tenné. Hogy miért van különbség aközött ha valaki a cigánysorról teszi meg ugyanezt és aközött, aki egy tehetséges művész, vagyis aki hozzátesz valamit a teremtéshez, amire már a Jóistennek nem volt ideje. Hajlamos vagyok ezt is valahogy megérteni, mégha nem is tudok vele 100%-ig azonosulni. Az a jó ebben a doksiban, hogy ahogy én sem ez sem akarja letenni a garast egyik oldalra sem. A drága nézőre van bízva, milyen morális mesét is rak össze a "tények" felsorolása után. Én is csak azt tudom biztosan állítani, hogy a gyermeki testtel és lélekkel való visszaélés minden formáját elutasítom, meg azt is, hogy Polanski filmjei nélkül kevesebb lenne a világ...