War Witch (Kim Nguyen - 2012)

Akit érdekel Afrika, minenképpen nézze meg, mert benne van minden. A mélyszegénység, az értelmetlen erőszak, a semmit nem érő élet, meg az az archaikus, csodákon és varázslatokon alapuló élet, amit mi sose fogunk már megérteni. Egyébként meg nem egy jó film.

Upstream Color (Shane Carruth - 2013)

Néztem, néztem, le voltam nyűgözve a dolog költőiségén. Kép, zene, szöveg minden szinten. Próbáltam összerakni. Na az nehezebben ment. Aztán segített az internet, mit is kellett volna látnom. Hogy nem láttam, nem zavar, meg kell nézni megint. Hogy kicsit didaktikus. Az se zavar. Van ez a kategória, hogy művész, vagy alkotói film. Na ez az. Az egyetemen meg tanfilm lehetne, hogy hogy is kell asszociatív módon vágni. Hogy egy DSLR kamerával vették fel az egészet, az már csak a bosszantó kategória. Bosszatntó mert nem azon múlik, hanem a tehetségen.

Frailty (Bill Paxton - 2001)

Nem tudom ennek a filmnek miért nincs nagyobb kultusza. Minden a helyén van benne, a sztori meg elég ütős: vallásos, igazságtevős, sorozatgyilkosos. Igen, az amelyiket már mindenki látott, de meg lehet nézni többször is.

Black Mirror 1-2. Season (Charlie Brooker - 2011)

Klassz angol mini sori a tömegtársadalom és a technológia túltengése kapcsán feltett igen kellemetelen kérdésekkel. Egyenként is mind megérne egy misét nem, hogy a 6 rész egyben. Néhol kicsit túldramatizált, egyébként tökéletes, többször újra nézős, elkeserítős, mind blowing.

Citizen X (Chris Gerolmo - 1995)

Tv film, ami azért rányomja bélyegét a minőségre is. Egyébként meg sorozatgyilkosos, amiben nem a gyilkosra meg a nyomozóra, hanem arra a korra koncentrál szerzőnk, amiben a történet (egyébként valós) játszódik: Szovjetúnió 80-as évek. Volt már jobb. Viszont sok benne a magyar színész.

Something from Nothing: The Art of Rap (Ice-T Andy Baybutt - 2012)

Ice-T összedobott egy doksit a rap-ről. Igaz mindenkitől ugyanazokat kéri és kérdezi, meg a kit-hagyunk-ki-kit-nem-hagyunk-ki is furcsa kicsit, de nem lehet rá haragudni. Ez a szcéna szórakoztató annyira, hogy bármit elvisz: rapperek rappelnek és még a vizuál is kurva jó.

The Boston Strangler (Richard Fleischer - 1968)

Szokványos sorozatgyilkosos krimi valós valós történet alapján. Nem lenne érdekes, de a 68-ban elkövetett osztott képernyővel való játék azért kenterbeverne néhány klippet is.

The Evil Dead (Sam Raimi - 1981)

A fene se tudja, hogy lesz egy Z-kategóriás horrorból klasszikus. Pedig itt pont ez történik. Borzasztóan rossz jelenetekben van elmesélve egy közepes sztori, még azt se lehet mondani, hogy a 80 évek és technológia a hibás, hiszem az Alien 2 évvel korábbi és ott látszik, milyen egy film stb. stb. valahogy mégis élvezi az ember a trasht. És az esetlenségből egyszercsal klasszikus lesz.

Jaws (Steven Spielberg - 1975)

Azért látszik Spielberg zsenialitása. A két órás filmből egy órát fürdőznek családilag (ezek a legzseniálisabbak), fél órát rettegnek a láthatatlantól, másik felében küzdenek a félig láthatóval, főszereplőnk a nagy fehér pedig úgy 10 percre tűnik fel a vásznon nettóban. És így is kell, nem kell a nagy műanyag trükkel idétlenkedni, a hatást kell megteremteni. A feszültséget ami jön fel a habokból, már amikor. És ez benne a legjobb. Nem kopott a hatása 38 év után sem.

Promised Land (Gus Van Sant - 2012)

Gus azért már rendezett néhány jó filmet, van amikor összejön neki. Itt sem állt ettől távol, de egy ilyen sztorival csak veszteni lehet. Mettdémon porszívóügynökként házal egy olaj cégnek, aki szétcseszi a Földanyát, de ad érte pénzt. Nyilván utáljuk Matt-et, nyilván nem lehet ilyen gonosz ez a szép arcú legény, nyilván fárasztó a csavar. Gus ideje megint tarrbélásodni, azt csíptük itt Európában.

Kurt Cobain About a Son (AJ Schnack - 2006)

Kurt-el beszéget AJ, hosszan és telefonon. Aztán ad hozzá képeket, hogy ne egy rádióban kelljen leadni. Aláfest úgymond. Kurt és zenekara talán feltűnik egy-két fotón, de különben Kurt nélkül szól a történet Kurt-ről. Ez rendben is van, még izgalmas is csak néha megy át filmfőiskolás elsőfilmbe. Aztán, hogy Kurt mit mond el magáról az megint érdekes. Nem hiszem, hogy leköt egy Nirvana rajongót, én nem is vagyok az, szóval élveztem.