Beginners (Mike Mills - 2010)

Miről ismerszik meg az amerikai független film? Vidám gyors jelenetek alatt lassú szomorú zongora, indőnként keserédes filozófiai fejtegetések az egész világról és az élet elmúlásáról, kézikamera. Nincs semmi baj a Beginnersel sem, van hangulata, szól valamiről, még a kutya is olyan színészi alakítást nyújt, hogy elhiszem átélte ezeket, nem csak játszik. Jól esett ez a film, de holnap már szerintem nem fogok rá emlékezni. Ilyenek kellenének esténként a tévékbe, esküszöm jobb lenne a világ.

Before The Rain (Milcho Manchevski - 1994)

Azért vannak helyek, ahol a mienknél is szarabb a helyzet és még messzebb a fény az alagút végén. A balkán mégiscsak balkán és még sokáig az is marad. Hála istennek mi sosem fogjuk megérteni ezt a lelkivilágot és megélni azt ami nekik a mindenni tapasztalás. Az élet olcsóbb, mint gondolnánk.

It's a wonderful life (Frank Capra - 1946)

Karácsony délutánra ideális. És nem csak az derül ki belőle, hogy élni szép és amit adunk azt vissza is kapjuk embertársaintól. De az is, honnan származik Zuzu Petals neve a Ford Farliane-ből.

Another Earth (2011)

Szerettem a hangulatát sőt szerettem volna szeretni, de valahogy nem állt össze. Az egy dolog, hogy nincsenek meg a válaszok, de itt a kérdések sincsenek kidolgozva. Pedig lehetne számos, számos ráadásul rendkívül érdekes is. Platónt viszont illik pontosan idézni. Elsőfilmes munka érdems lesz Mike Cahillre odafigyelni na meg a színésző forg. könyvírónkra is.

The Fog of War (Errol Morris - 2003)

Doku ez emberről, aki a II. vh-ban a bombázások optimalizálásán dolgozott, hogy Tokiót és több nagyvárost felgyújtva elégessenek 100 és 100.000 japót. Majd a Fordnál tanácsadó, aki bevezeti a biztonsági övet, hogy életeket mentsen. Kennedy hadügyminisztere és sírhelyének kiválasztója. Majd ugyanez a Jhonson érában a vietnámi háború alatt is. A hidegháborúban az atomháború ellen küzd. Majd a világbank elnöke több, mint 10 évig. Egy nem kicsit ellentmondásos század nem kicsit ellentmondásos személyisége, Robert Strange McNamara.

Dead Man's Shoes (Shane Meadows - 2004)

Jól megcsinált, erős bosszú-film. Nekem túl Chuck Norrisos, vagyis kicsit túllőt a célon. És itt nem csak főhösünkről beszélek.

New Jack City (Mario Van Peebles - 1991)

Nehéz rá haragudni mert mégiscsak az egyik legnagyobb blaxponation movie. De persze lötyög a sztori, meg bénák a színészi alakítások. Aki még nem látta egyszer mindenképp ajánlott.

Restrepo (Tim Hetherington - 2010)

Nem nagy újdonság, hogy mindig az erősebb kutya írja a történelmet. Azért mégis furcsa, hogy dokumentumfilnek hívják azt, ahol névtelen turbánfejűek háttere előtt mennek az amcsi srácok megint a mennybe. Persze könnyű a fotelból okoskodni, ott lenni, leforgatni megint más. Csak arról kicsit kevés szó esik, hogy jönnek GI-ok és szétlövik a falut. A csávó, aki a hippi szülei elleni lázadásból lő gránátokat afgán gyerekekre azért komoly. Meg a Touch me now is ott fent a semmi tetjén. Meleg helyzet na.

Swordsmen (Peter Chan - 2011)

Peter Chan-nek sikerült kikeverni kis wuxiából, Sherlock Holmes-ból meg buddhista morálmeséből egy olyan klassz koktélt ami nem csak szép, de finom is. És persze üt, nem is kicsit. A sok chi- és chakra-mindentudónak meg megmutatnám mit is jelentenek ezek a szavak igazából.

R: Hit First, Hit Hardest (Tobias Lindholm - 2010)

Dán börtönfilm. Nem mondom, hogy rossz, meg, hogy nem kemény, de volt már jobb.

Tomboy (Céline Sciamma - 2011)

Remek film a gyerekkorról, az énkeresésről és az éledező szexualitásról (a többi spoiler lenne).

The American (Anton Corbijn - 2010)
Szerelmes bérgyilkosos, drámás. A jobbik fajtából (Anton Corbijn, George Clooney) de a meztelen nők meg az olasz kisvároska sem segít rajta sokat.

The Thing (Matthijs van Heijningen Jr. - 2011)

Már Eco is megmondta, hogy sokkal izgatóbb a két ruhadarabb közül kivillanó bőr, mint a pőreség. Na itt meg aztán megkapkjuk az arcunkba csunyáját már az elején. Azontúl, hogy béna a CGI ezzel az egész el is veszti az élét. A Dolog már nem valami dolog, hanem látjuk. Passz. Oda a feszültség. Jó persze, aki nem látta az eredetit az lehet, hogy kap egy sima közepes horrort. De gyors felejtse is el és nézze csak meg a 82-eset. Egyébként a fogtöméses jelent mindent elmond arról az óriási szakadékról, ami az első zsenialitása és ennek sutasága között húzódik. Az erdetiben egy forró dróttal kaparássza Kurt a véres petricsészét... nyikorg, mint a köröm a táblán a vér meg menekül ha nem emberi. Itt mit kapunk? Béna Ripley-hadnagy-klónunk egy zseblámpával belevilágít mindenki szájába... Végre az nyer, aki utál fogatmosni.

Even the Rain (Icíar Bollaín - 2010)

Elsőre érdekes a párhuzam, ahogy az európai filmstáb ugyanúgy megveszi üveggyöngyért az indiánokat, mint ahogy az történik magában a filmben is amit Colombusról forgatnak. Aztán jön a következő szál, ahol az indiánoktól el akarják privatizálni a vizet a gonosz mások. A stáb persze mennybe megy az idiánok meg csinálják a dolgukat: szopnak tovább! Kissé igazságtalan, de be kell látni teljesen realista leosztása ez a világnak. A film persze nem erre reflektál.

Oranges and Sunshine (Jim Loach - 2010)

Érdekes téma: a 40-50es években közel 130.000 angol gyereket "adoptáltak" ausztráliába, ahol aztán gyakorlatilag munkatáborokban kötöttek ki. Egy nem túl jó filmen kersztül bemutatva. A több rétegből (szülők, akik odaaták a gyerekeiket, két ország, aki asszisztált hozzá, a tesvériség, aki dolgoztatta és abuzálta őket, a gyerek, akik átélték, a társadalom, ami megtudta, az intézményrendszer, ami nem tett semmit stb. stb. ) egyik sem lett épkézláb módon kifejtve.

Tabloid (Errol Morris - 2010)

Egy kissé követhetetlen doksi mormonokkal, szexel, emberrablással, klónozott kutyákkal, bulvárral, kurválkodással és sok szerelemmel. Joyce McKinney nem éppen szürke hétköznapjai. De hogy ki is ő valójában, azt senki sem tudja.

Jane Eyre (Cary Fukunaga - 2011)
Aki eddig kihagyta a könyvet, most meg úgy gondolja nem nagyon fog Brontet olvasni, mint jómagam is. Most pótolhatja.

Rise of the Planet of the Apes (2011)

Disneynek túl durva, akciófilmnek meg túl disney...

Snowtown (Justin Kurzel - 2011)

Szikár és brutális, mint egy Móricz novella. Pedig ausztrál, mint az Animal Kingdom. És túltesz rajta. Film John Bunting-ról Ausztrália legbrutálisabb sorazatgyilkosáról.

Bal (Semih Kaplanoglu - 2010)

Az igaz, hogy már az nagy élmény ha nem a jóléttől szenvedő amerikai párokat kell néznem generál szósszal leöntve. És itt kapunk is török hegyeket és falut, meg kapunk egy szép csendes filmet is. Egy szép formai párhuzammal, hiszen hősünk csak akkor nem dadog ha suttog. Meg kapunk drámát is, nem csak a dadogást. Valahogy nekem ez a film mégis túl csöndes maradt. Tényleg nem dadogott, de nem mondott semmit sem. Persze van, hogy pont ez kell.

The Guard (John Michael McDonagh - 2011)

Ritkán botlik manapság az ember jó vígjátékba. Most se mondanám, hogy ez történt, ettől még jól szórakoztam ezen a bunkó ír őrmesteren meg a figurákon és szitukon amibe bele és beleszalad. Na meg persze az akcentuskon.

A Separation (Asghar Farhadi - 2011)

Filmünk olyan ügyesen kidolgozott és szépen szőtt, mint egy nemes perzsaszőnyeg. Egészen mesteri, ahogy hőseink kis apró botlásokon keresztül fokról rokra csúszunak bele saját drámájukba úgy, hogy azt sokáig észre se veszik. Az élet már csak ilyen. Nem könnyű se megszokni, se bemutatni. Ez utóbbi most sikerült. Már a Persepolis is meglepett, mennyire hamis a kép a fejünkben Iránról és az egész perzsa világról, itt egy újabb meglepő lenyomat meg egy remek családi dráma.

Like Dandelion Dust (Jon Gunn - 2010)

Érdekes a téma: mi van ha az örökbeadó szülők visszavennék gyermeküket. Érdekesebb irányba is fordulhatott volna, abból egy érdekesebb film lett volna. De nem lett. Lett viszont egy vállalható, néha hullámzó színészi munkával és döcögő dramaturgiával elmondott családi dráma egy elég jó mondattal az elengedésről. Persze jellemzően a gyerekkel senki nem foglalkozik, beleértve a rendezőt is.

When China Met Africa (Marc Francis, Nick Francis - 2010)

Azt mondjuk el lehet képzelni, mi van akkor, amikor kína találkozik afrikával. Új kolonializmus. Az az igazság elég kemény látni a diktáló kínaiakat, a kínai büfében valahogy egészen máshogy viselkednek. De elég kemény látni az igazi vesztes fekete afrikát is, akiknek eddig még mindig csak diktált valaki. Kicsit sok a lesütött szem, lehajtott fej. És az sem lehet véletlen, hogy ez miért történik mindig így. Meg az sem, hogy a politikusaik jólszabott öltönyökben, joviálisan importálják a tutit egy törzsi szinten létező országnak. Nem mondom, hogy hibátlan doksi, de mindenképpen érdekes.

The Man from Nowhere (Jeong-beom Lee - 2010)
Remek dél-koreai thriller, se több, se kevesebb. Ami azt jelenti, hogy kapunk egy jól kidolgozott über durva sztorit, leöntve 8 liter vérrel, olyan akció-jelenetekkel, amik nem is léteznek, meg egy kis giccset a végére. Láttam már belőle néhányat, de még mindig nem tudom megszokni. Egy amerikai akció pop corn mozi, mint egy könnyed nyári hasmenés átszalad az emberen. Ezek ott keleten tudnak valamit, amitől ez mégsem lesz olyan egyszerű.

Tucker and Dale vs Evil (Eli Craig - 2010)
Horror paródia, de a jobbik fajtából. Bár egyetlenegy helyzetkomikumra van felfűzve az egész azért végig szórakoztató tud maradni. Pontosabban fogalmazva, nekem mindig jött egy poén, amikor épp ki akartam kapcsolni, hogy áttérjek egy jó Tarr Béla filmre.

Boyz N the Hood (John Singleton - 1991)
Biztos lesz egyszer gypsixplonation is, aztuán már csak néhány dekád és dzsipó lesz valahol az elnök. A Boyz N the Hood-ot meg kötelezővé kéne tenni minden gettóban gondolkozó zavarosfejűnek. Persze nem értenének belőle semmit. Pedig nem is olyan nehéz belátni, hogy aki a dzsungelben nő fel abból vadállat lesz. Az eddig általam látot blaxplanation filmek nekem kicsit Z-kategóriások voltak. Ez, mint film is megállja a helyét.

Taxi Driver (Martin Scorsese - 1976)
Drive miatt újranéztem keresve a párhuzamokat és azt kell mondjam ez a film nem kopik. Tartalom és forma ugyanúgy hat/üt 35 év után is. Egyszerűen remek.

The Bothersome Man (Jens Lien - 2006)

Mellbevágó ez a szürreális standard benzinkút-mennyország. Főleg, hogy sokkal inkább az életről és boldogság ikea-kék madarának kergetéséről szól.

Melancholia (Lars von Trier - 2011)

Ízlelgetem Trier állítását, hogy a melankólia öli meg a Földet. Vagyis az, hogy megvan mindenkünk mégsem jó semmi, mégsem találjuk a helyünk sehol. Bár kicsit elnagyoltanak érzem cseleklményt - igaz inkább csak Trierhez képest - ettől nagyon nagy az ötlet és mindeféle nehézkessége ellenére én ugyanúgy nem kaptam levegőt végkifejletben, mint hőseink.

Submarine (Richard Ayoade - 2010)

Elsőszerlemes 16 éves fiúknak nagy nagy szeretettel ajánlom. csak hát ők nem néznek ilyen filmeket. Hozzám meg már nem szól. Pedig nem rossz film tudja, hogy miről beszél csak azt nem, hogy kinek.

Kolorádó Kid (András Vágvölgyi B. - 2010)

VBA nem csak HST-t fordít, QT-t szakért meg Jap diary-t, vagy gonzot ír, de filmet is rendez. Nem is rosszul. Ha nem is tudunk meg sokkal többet 56-ról azért hangulatból csillagos ötös. A 'Terv az mindig van. Ez ilyen tervezgetős ország"-ért meg külön köszönet.

Drive (Nicolas Winding Refn - 2011)

Szeretem Nicolas Winding Refnt, szeretem a Pusher trilógia ráeső részéért, meg a Valhalla Rising-ért is. A Drive hollywoodi, de mégsem az. A sztori most sem egy nagy durranás, de nem is ez számít. Az atmoszféra kárpótol mindenért. Kép-zene-karakterek-színészek-vér úgy és ott vannak, ahogy kell.

Poetry (Chang-dong Lee - 2010)

Nekem nem sikekerült összefűznöm az Alzheimeres, költészetes, erőszakoló unokás szálat. Pontosabban amennyire sikerült, úgy nem állt össze. Persze ez lehet az én hibám.

Baarìa (Giuseppe Tornatore - 2009)

Kis bevezető az olasz néplélek rejtelmeibe, Tornatore három gerenrációt és a 20. századot felölelő életrajzi szösszenetén keresztül. Ha kicsit összevetjük Szabó István A napfény ízével, egyből kiderül mi magyarok miért is tartunk ott ahol tartunk. Pedig Szabó filmje kifejezetten pozitív hozzáállású (már amennyire a 20 századhoz lehet pozitívan állni). De hol az pajkosság, humor, kurázsi és életszeretet? Várom már magyarországról ezt a mesét, ahol a világ-közepe hozzállás helyett megmutathatjuk, hogy mi is a szerethető bennünk.

Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Apichatpong Weerasethakul - 2010)

Ez a film majdnem annyira hosszú és unalmas, mint a címe maga.

Midnight in Paris (Woody Allen 2011)

A jelen unalmas. Woody Allen még minidg nem. Kicsit szájbarágós de klassz film a mindig másra-máshova-máskorra vágyásról. Egyébként nem tudom Allen hogy csinálja, hogy évente előjön egy új szórakoztatóan okos filmmel, de jól csinálja.

Open Hearts (Susanne Bier - 2002)

Susanne Bierben (In a Better World, After the wedding, Brothers) és Anders Thomas Jensenben (Adam's apple, In a Better World, Flickering lights stb. stb.) ritkán csalódik az embers. Most sem. A kicsit elcsépeltnek tűnő történetből remek filmet bontanak ki. Persze aki móka kacagásra számít csalódni fog.

Whisky Galore! (Alexander Mackendrick - 1949)

Végre valami nem művészkedő, nem életmegoldó élveboncoló mégis véresen komoly film. Elfogyott a whiskey! Egy film aminek kifejezetten jól áll az idejétmúltságából adódó modorosság és esetlenség.

Memories of Matsuko (Tetsuya Nakashima - 2006)

A távol-keleten ugyanaz a szar van, mint itt csak valahogy mindig tekernek ezen a szaron még egyet. Itt is valami olyan tömény vizuális orgiát kapunk az arcunkba, amit bár megszokhattunk saját házunk táján is ld. musical, videkiklipp, de ez még le van öntve valami durva édes-savanyú-csípős szósszal is. Emögött a generál-vidámság mögött mégis ott az a tökönrúgás, hogy ez az életnek nevezett izé bizony nem mindenkinek sikerül. Hiába a Happy Wednesday... Akinek bejön az nézze meg a Confession-t is!

Inglourious Basterds (Quentin Tarantino - 2009)

Mindig újra és újranézem a Tarantino univerzumot és mindig meg kell állapítanom, hogy ez nem sima hype. QT kurva jó rendező tényleg a kisujjában van a szakma. És Mint az Inglourious Basterds-ből kiderül nem csak az amcsi krimit, vagy akciófilmet de tudja az európai videótékát is. Idézgeti is rendesen, képben szövegben, ahogy kell. Meg nem csak a videótékát ismeri, de azokat az apró különbségeket is. A nyelvekről, akcentusokról na meg a történelemnek adott frocliról nem is beszélve. Remek volt másodjára is.

The Thing (John Carpenter - 1982)

Ez a film még mindig para! Jó az alapsztori a helyszín meg még jobb. Ez az egész nem-bízhatsz-senkiben-sem cucc meg elég ütősen tud működni. Jó mondjuk 83-as szóval van, hogy néha átmegy bábfilmbe, de még ezzel sincs sok baj. Persze, hogy miért vannak a falak habszilikátból a déli-sarkon azt nehéz védeni, de ennyi belefér.

Breaking Bad Season 4. (Vince Gilligan - 2011)

A Breaking Bad tökéletes sorozatként indult. Adott egy szürke kémia tanár és egy tanári fizetésből kifizethetetlen rákkezelés. Megoldásként meg mi más: meth cooking. Persze kell egy drogos tanítvány meg drogzsaru sógór is ellenpontként. Ez a kombó, ahogy egy kémia tanár belecsúszik a drog bizniszbe elég nagyot tud ütni. Ráadásul mindez rendes cuccos képivilággal és soundtrack-el is jól alá van dúcolva. Nagyon el van ez találva. A baj csak az, hogy ezt sztorit nem szabadott volna túl hosszan húzni. Az átváltozás még izgalmas az első évad tökéletes, onnantól barátokköztösödik kicsit: bekerült a biniszbe, bent van, ok. Vicces, ahogy egy nem gengszter gengszterkedik, vicces a sok junkie, Jessie meg főleg. Ütnek a karteles dolgok is. De kicsit sok volt az alibi rész (a híres legyes részt én pl. imádtam nem ezekkel van a baj). Most záródott az 4. évad és jön a záró 5. Ennek megfelelően úgy tűnik végre eldöntötték mibe és forduljon végre a fabula. El is indult valami megint. Újra izgalmas maga a sztori is, nem csak körbe-körbe jár vitathatatlanul élvezhető bár sehova nem vezető részekkel.

Four Weddings and a Funeral (Mike Newell - 1994)

Nekem valahogy ez eddig kimaradt. Pótolni meg felesleges volt.

The Verdict (Sidney Lumet - 1982)
Megint egy ügyvédes, soha fel nem adós. Mégis mennyivel összetettebb, mint az előző. Ebből is látszik az élet nagy forgatókönyv író, de a forgatókönyvírók mégis jobb könyveket írnak. Persze Sidney Lumet is klasszisokkal jobb rendező, ráadásul kedvenc pályáján a krimin gyakorlohatta, mit is tud. Paul Newman meg ügye remekelhet. Zárójelben jegyezném meg az időbeli közelséget az Escape from New York-kal, itt ütközik ki, hogy az Z kategória a javából.

Conviction (Tony Goldwyn - 2010)

Ügyvédes családos, soha fel nem adós. Igaz történet, ami mindenképp forgatókönyvet ért. A filmmel sincs semmi baj.

DeUsynlige (Erik Poppe - 2008)

A norvégok is szomorúak nem csak a dánok. A két szemszöget mesterien váltó remekül rendezett film. Amikor ugyanazt a jelenetet teljesen más hangsúlyokkal látjuk talán közelebb kerülhetünk ahhoz, amit a film is boncolgat, a megbocsájtáshoz. Mert a jelenet talán ugyanaz a történet teljesen más mögötte, mint ahogy az élet sem fekete meg fehér. De ahogy látom Osloban sem könnyű.

Escape from New York (John Carpenter - 1981)

Most már teljesem biztos vagyok benne, hogy Bin Laden-ék innen vették az ötletet a nájnilevenhez. Elég az első 20 percbe belenézni ikertornyok, repülő meg a hülye amerikaiak (van egy kis animáció, azoknak, akik még mindig kételkednének). Egyszerűen látom magam előtt, ahogy Ladenék nézik a barlangban sokszor másolt vhs-en és leesik nekik a tantusz. Aztán kimennek megetetni a szamarakat. Ettől még ez a film ma már inkább kínos, mint izgalmas talán a Blade Runner-es koppintás az egyetlen érdekes momentum benne. Pedig hogy szerettem gyermekkoromban.

Predator (John McTiernan - 1987)

I aint got time to bleed. Ezzel az egy remek mondattal jellemezhető is filmünk. Nem túl okos, nagyon macho de egyszerűen nem lehet rá haragudni. Ami furcsább, hogy egyáltalán nem könnyű hasonlót forgatni ld. Rambó nem régi kimondhatatlan című opusa.

Insidious 2010

Házas horror kis csavarral hálist kevés hegedűvel (főcím mást ígér) és még vicces is (Ghostbusters). Meg van, ahol inkább nevetséges. Nagy horror/thriller fanoknak nem ajánlom, de meg lehet nézni.