The Terminator ( James Cameron - 1984)

A Looper miatt megnéztem megint. Az van, hogy a mai akciófilmek, sci-fiction-ök kurvára nem ugyanebben a ligában játszanak. Lehet legó repcsiket rángattak damilon nem a CGI-t nyomogatták, de akkor is leírhatatlanul tökösebben és eredetibbek voltak. Ez is ütött.

To Rome with Love (Woody Allen - 2012)

Én értékelem Woody Allen törekvését, hogy élni akar minden izgalmas európai városban, szóval rendez falból egy-egy filmet itt. Kezdte Londonnal (Cassandra's Dream), majd Barcelona (Vicky Cristina Barcelona) , Párizs (Midnight in Paris) és most Róma. Gondolom a következő Berlin lesz, de bízom benne, hogy jön ide is és rendez egy Jancsó filmet sok lóval, meztelen nővel, meg Mácsai Pállal. Ennél biztos jobb lesz.

Miracle on 34th Street (George Seaton - 1947)

A legjobb karácsony esti film, amit eddig láttam. A karácsony szellemén túl van benne kis Mad Man meg bíróságos tárgyalásos cucc is. 47-es, de egyáltalán nem látszik meg rajta.

L'enfant d'en haut (Ursula Meier - 2012)

Kevés jó síelős filmet láttam, így az első 10 percben majdnem elkaszáltam, de örülök, hogy nem tettem. Klassz tökönrúgós, több szálon is érdekes Dráma nagy D-vel. Emellett szépen fotografált és rendezett meg a gyerekszínészek is odatették maguk. Nagyon rendben van a film, de aki egy kellemes estét akar az inkább maradjon az X-faktor habosra vert drámáinál.

L'Atalante (Jean Vigo - 1934)

Tuti nagy szám, hogy 1934-ben Jean Vigo olyan filmet rendezett, amiben izgalmas képek és nem beszélő fejek, normális vágások meg egy szép szerelmi történet van. Tehát egy film nem pedig egy cukros színházi történet. Ettől még csak filmszakos hallgatóknak tudom ajánlani, de ők is csak a második félév után értik majd meg, hogy szeretniük kell.

Pieta (Ki-duk Kim - 2012)

Kim Ki-duk visszatért korai brutális korszakához. Itt ráadsául annyira kegyetlen, hogy minden más elhomályosul emellett. Szó sincs róla, mesteri hangulatteremtő, nem könnyű egy ilyen fesztültséget ilyen hosszan fenntartani. Igazán nem mutat meg semmit, a néző teszi hozzá amit egyébként egyáltalán nem akar hozzátenni. És a katarzis sem véletlenük olyan, amilyen. De ez így túl kegyetlen látlelet.

Looper (Rian Johnson - 2012)

Bár ezt az időutazós cuccot mindig is zabálták a népek, azért a srácok itt kifelejtettek néhány dolgot. Egyrészt be kell mutatni a világot, ahol a jók lezúzzák a rosszat. Kell egy tökös környezet, ha nem megy saját kútfőből, akkor többet kell lopni (a Szárnyas fejvadász mindig ott van ha tényleg ennyire el vagytok anyátlanodva). Itt a repülő mocikon, meg a lepusztult uccákon túl valami szembecsöpögtetett drogot kapunk és ennyi. Másrészt ha nincsenek karakterek, karakteres mondatokkal és jellemzőkkel, akkor tök mindegy az egész. Ígyhát kapunk néhány bábot egy tök unalmas kopott paraván előtt, akik elbáboznak egy nem is olyan rossz sztorit. Több volt ebben.

Sleep Furiously (Gideon Koppel - 2008)

Hogy mi az érdekes egy skót aprócsak falu életében? Nagyjából semmi. De mintha boldognak tűnnének vele ott a népek.

The Imposter (Bart Layton - 2012)

1994-ben a 13 éves Nicholas Barclay eltűnik Texasban, majd 3 évvel később előkerül Spanyolországban. És akkor innen kapunk egy másfélórás dokumentumfilmet amin 20 percenként széttárjuk a kezünk, hogy miafaszvan? Van benne sokminden: hinni vágyás ereje, butaság, szemétség, rögvalóság, bürökrácia, krimi. És ehhez még társul egy jól rendezett dokufilm, remek technikákkal.

The Fugitive Kind (Sidney Lumet - 1959)

Jobb, mint az Ok nélkül lázadó, de ettől még nem jó. Az ilyen menjünk szembe a világgal karakterek felett eljárt az idő. Már csak azért is mert a lázadás ma már ott van minden jól felszerelt háztartásban. Ergo baromi unalmas. Marlon Brando ettől még jó, de akit igazán csíptem az a beteg férj. Ennél undorítóbb embert rég láttam a vásznon.

Trinity and Beyond - The Atomic Bomb Movie (Peter Kuran - 1995)

Pusztítás fetisiszták imádni fogják, ők kapnak az arcukba 2 percenként egy gombafelhőt, kool klasszikus zenével megtámogatva. A normálisabbak örülhetnek, hogy a 40-es évektől kezdődő atom, hidrogén, thermo meg még ki tudja milyen bombakísérletek ellenére ma csak simán bombázza és gyilkolássza magát az emberiség. Én is örültem, mert láttam kínai lógázálarcot. Na jó azért enélkül ellettem volna még egy darabig és kicsit sokat is kellett rá várni. Nem túl feleemlő doku az USA bobmakísérleteiről: 1945 és 62 között mintegy 331-el dicsekedhetnek.

Beasts of the Southern Wild (Benh Zeitlin - 2012)

Nézem sorra a skandináv filmek százait, önnön jólétük felett érzett végtelen elkeseredésük kegyetlen mementójaként. És akkor itt egy film az élet sáros szeretetéről. Felüdülés komolyan mondom. Elvarázsolt az első percétől az utolsóig.

Caché (Michael Haneke - 2005)

Azt hiszem az eddigi legvisszafogottabb Haneke film, amit láttam. Persze ez sem a felszabadult kacagás majd két órája, inkább a szorongásé és lelkiisemeretfurdalásé. Ami ott van és mégsincs ott. Kicsit távolabbról nézve ez európa burzsoáziájának lelkiismeretfurdalása a gyarmatosítás és elnyomás felett. Vagy nézhető nyomasztó thrillerként is, aki azt szereti.

Holy Motors (Leos Carax - 2012)

Leos Carax most verset rendezett. A jó vers meg olyan, hogy nem csak klassz rímeket és szóhasználatot élvezzük (képek, jelenetek), hanem kapunk valami jelentést is. Valamit, ami kimaradt a teremetésből, mert nem volt rá idő, de most összeáll a kép. Hát itt ez nem olyan könnyű. Biztos vagyok benne, hogy nem csak úgy került egymás után az, ami odakerült. De olyan szürreális, olyan kemény dió, hogy nem könnyű kihámozni. Nekem pl. nem sikerült. És mondjuk normális embereknek annyira nem is ajánlanám. De aki kellő asszociációs horizonttal rendelkezik az tuti bírni fogja, bírni fogja, hogy nem ért semmit. Meg az LSD-nél is egészségesebb.

Win Win (Thomas McCarthy - 2011)

Bár mindenki csal, de ha úgy teszi, hogy az mindenkinek jó az OK. Na ez az üzi lehet üt az amcsiknak, de kis hazánkban a csalást már az anytejjel és onnantól aztán már csak rosszabb lesz. Ettől még kétségkívül szórakoztató a filmünk bár inkább a színészek miatt. Dialóg: Apa hol van? Fut. Mi elől? Azért ezért már megérte.

End of Watch (David Ayer - 2012)

A népek imádják, amikor kocsira rögzített kamerával élőben nézhetik ahogy a zsaruk kiugrálnak a kocsijukból és jól letartóztatnak valakit, valahol. A kiugrálás a lényeg attól tűnik élőnek. Vannak erre egész tévécsatornák is. Na ők most kapnak egy egész filmet ebből. Meg sok lövöldözést, keménykedést a zuccáról. Meg életszagú (dehogyis) zsaruéletet (dehogyis) LA-ből. Béna akciófilm lenne, de a kézikamerázás miatt, mintha érdekes lenne. Pedig nem az.

F for Fake (Orson Welles - 1973)

Na most szó van itt egy fikciós dokumentumfilmről. A magyar származású Hory and Elmyr-ről, aki Modilianit, Picassot hamisít megélhetésből és a művészeti piacról persze, ami meg is veszi azt. Orson Welles nagy marslakós rádiósátveréséről. Howard Hughes kamu életrajzírjáról már ha jól értem. Meg 22 Picasso képről, de itt már tényleg elvesztettem a fonalat, hogy azzal mi is. És ha jól értem Orson pont ezt akarta, de lehet csak átver. Nem igaz semmi még annak ellenkezője sem. Még nem döntöttem el, hogy átverés-e az egész vagy meg kell nézni mégegyszer.

The Angels' Share (Ken Loach - 2012)

Hm ez nem annyira jött össze most Ken Loach-nak, pedig neki össze szokott. Jó a sztori, meg is csinálta a jelenetket, meg is van az atmoszférája valahogy mégsem sikerült jó mesévé összegereblyézni. És most nem csak a morálisan megkérdőjelezhető Megoldásról beszélek, hanem arról, hogy nehéz komolyan venni a jeleneteket összkötni próbáló dramaturgiát. Pedig ez az Angels's share: a whiskey hordóban érlelése közben a cucc 2%-a eltűnik, na ez az angyaloké - dolog ez klassz. Csak nem sikerült meggyőzni engem az angyalokról.