Being Flynn (Paul Weitz - 2012)

Nem tudom, biztos szól valami nem esik messze az alma a fától dologról. Csak nem nekem. Persze lehet csak az amcsi függetlenfilm-fóbiám beszél belőlem.

A Torinói ló (Tarr Béla - 2011)

Tarr Bélának nekiállni nem egyszerű. Befogadni még nehezebb. Elszokott a szemünk attól a lassú fénytől, amivel ő operál, amivel ő oszlatja az árnyékot ott a homloklebeny mögött. Ezt sem könnyű végignézni. Aztán másnap, amikor ülepedett az élmény, akkor még nehezebb, akkor a legnehezebb. A Kárhozat, Sátántangó, Werckmeister után az utolsó tarri gyomros. Itt már se nő, se a hamis próféták reménye, se a zenei harmónia utosló mentsvára. Már az eső sem esik, hogy összeálljon valami, legealább a sár. Csak a szél és a por. Isten halott és már Nietzsche se segíthet.

Sunshine (Danny Boyle - 2007)

Azért valljuk be annál hallotunk már jobb sztorit, hogy küldjünk bombát a kihűlni készülő Napba. Sőt vannak a sztorinak egyéb gyenge szálai is. Mégis van benne akkora feszültség, hogy végig izgalmas tud maradbni, sőt kifejezetten érdekes a ki és mennyit is ér meg mihez képest kérdése a fordulópontokon. Danny Boyle nem csak herkában, bollywoodban, horrorban meg hegymászásban jó (stb. a satöbbi mellé odarakhatjuk az olimpia megynitót is), tudja az űrös thillert/2001 Űrodüsszeiát is.

Nostalgia for the Light (Patricio Guzmán - 2010)

Zavarba ejtő a párhuzam a csillagokat kutató csillagász és a férje maradványait a sivatagban kereső asszony között. Megfejteni az univerzum titkát és magtalálni a Pinochet által meggyilkolt szerettünket a homoktengerben. Kutatni a múltban a telejes válaszok reménye nélkül. Chilében olyan tiszta az ég és olyan halott a sivatag, hogy ezt közös mederbe lehet terelni. Nekem még mindig nem sikerült.

A Clockwork Orange (Stanley Kubrick - 1971)

Fergetges még mindig. Persze óriási a könyv is, de ezt így képbeálmodni már nem kis teljesítmény. És nem csak erről van itt szó. Vizionárius utópia, anti-utópia, társadalom-kritika az erőszak kultuszról, kultúráról, kultúrálatlanságról és még vagy egy tucat okosságról. Egyébként, aki nem látta az is látta, annyira beleégtek ezek a képek a kollektív tudatalattinkba.

Sleepers (Barry Levinson - 1996)

Gyerekmolesztálós bosszú-film. Italo gangsternek indul átmegy kicsit börtönösbe majd bírósági filmben happy end-el csak, hogy mindenki örüljön kicsit. Nem olyan rossz, meg sztárokkal is tele van.

The Killing Season: 2-1 (Veena Sud - 2011)

Az eredti dán cucc (Forbrydelsen) tuti sokkal szikárabb és tuti még sokkal több eső esik benne, pedig Seattle-ben is folyton esik, de dániában biztos nagyobb cseppekben zuhog folyton. Durván erős a hangualata, van benne egy csomó érdekes szál. Talán már túl sok is: gyilkosság, kurva-hálózat, politika, maffia, college feeling, muszlimok, indián kaszinó, szétmenő zsaruélet, nyomozós zsaruélet, drog blablabla. Ezek a szálak egyébként szépen össze is futnak, kiderül ki a gyilkos és persze mégsem és persze mégis-mégsem plusz a szokásos csavar. Kicsit sok már. Pontosabban amcsi szórakoztatásnak túl sok benne a skandináv térden gyötrődő dráma, skandináv drámához képest meg túl sok benne a csavaros thriller klisé. Mindez persze erény is lehet, sőt! Remélem megtalálja a nézőközönségét, mert megérdemelné: jó sztori, kurva jók a karakterek a képivilág meg a hangulata is. Holder egy igazi buddha: "Yo Linden! Think of me as your sensei in the bloodsport of life."

A kis Valentinó (Jeles András - 1979)

Van a Rám csaj még nem volt ilyen hatással c. filmben (írta az áprilisban végleg lelépő Hazai Attila) egy jelenet, aminek csúcspontján elhangzik az ominózus mondat: Nem én vagyok beteg, hanem az egész világ. Főhősünk, ahogy kicsit mi is, ebben a világban kénytelen felnőni. De leginkább csak kapkodja a fejét és próbálja egy kicsit is jólérzeni magát. Zseniális, ahogy egyetlen normális szereplője sincs a filmnek csak furcsábbnál furcsább, büdösebbnél büdösebb csodabogarak jellemzően ráadásul a pince tájékáról. Szürreális pedig nem is az.

The Happening (M. Night Shyamalan - 2008)

Na ilyen az, amikor a fák berágnak és betámadják az emberi fajt. Hogy máshogy, bibékkel és porzókkal. A népek meg dőlnek bele persze a kardjukba rögvest. Annyira ostoba, hogy már szórakoztatott.

Punk Britannia (Ben Whalley - 2012)

Három részes BBC doksi az angol punkról: pre, punk és post punk. Nehéz lenne azt mondani, hogy hibátlan és végre mindent megtudhatunk a UK punkról (pl. Sid Vicious neve egyszer hangzik el a heroin szó pedig egyszer sem). Ettől még hiánypótló cucc. Ha valaki elolvassa mellé A punkzene cenzúrázatlan története c. könyvet már bátran felvehet egy Punks not dead pólót. Egyébként kb. annyira kócos történelemkönyv ez is. Azért érdekes, ahogy a chi szerint berendezett nappalikban öltönyös kopaszodó urak és hölgyek mesélnek arró, hogy is építették az anarchiát a 70-es években.

Les neiges du Kilimandjaro (Robert Guédiguian - 2011)

Szolidaritás, tudatos társadalmi szerepvállalás, nagylelkűség. Azt hittem ezek a gondolatok rég kihaltak, úgyhogy újra találkozni velük érdekes élmény volt. Egyrészt mélyen elgondolkoztatott moráliáról másrészt megnyugtatott, mint az anygalos filmek szoktak. Ezek szerint ezek az értékek megvannak bennünk csak épp nem olyan korban élünk, amikor ezek életképesek tudnának maradni (2011-ben mégis készül róla film). Az, hogy a mi kis országunkban, maga a baloldaliság is szitokszó, néhány kör hátrányt jelent persze, de ehhez meg már hozzá lehetünk szokva.

Eva (Kike Maíllo - 2011)

Engem könnyű mesterséges intelligenciával levenni a lábamról. Az meg, hogy spanyol külön jól áll neki. Nem forró katalán éjszakák, hanem havas mesterséges érzelmek. Persze semmi egetrengetőt nem kell várni, de teljesem jó és még szép is. A kiscsajnak meg már most durva kisugárzása van.

2 Coelhos (Afonso Poyart - 2012)

Képi világ és a hangulat visz mindent. Persze van alvilági sztorija, meg szitává lőnek benne egy zsák brazilt is, azért inkább a videóklipp része marad meg. Jó szórakozás, amcsi akciófilmekhez képest pedig mindenképpen felüdülés.

The Untouchables (Brian De Palma - 1987)

Nem mondom, hogy a leghitelesebb mobster film és nekem jobban bejön a Scorsese vonal, de persze klasszikus darab. A Patyomkin páncélos lépcsőjelenetének lenyúlása meg igen bátor.

La Planete Sauvage (René Laloux - 1973)

Iszonyat nyomasztó világ hihetetlen teremtményekkel Roland Topor ceruzájából, ahol az Emberek az ott lakók nem annyira kedvenc háziállatai. Persze, ahogy az Ember már szokott fellázad, mert sosem bírt magával. Az Idő urai rendezőjének egy korábbi reflexiója az emberi fajról.

A Perfect World (Clint Eastwood - 1993)

Mindig elcsodálkozok az amcsik szabadság fixációján. Lehet lelépni a börtönből, kölköt túszul ejteni, kezébe pisztolyt adni, vagy épp apát abúzálni egész család előtt ha hősünk épp a Szabadság nevű isten előtt hódol. Egyáltalán nem rossz film (feledve a grimaszokat, amiket a kiscsávó színészkedés helyett produkál) és nem is bagatelizálom el, hiszen erős a sztori és Clint rendezéseit is egyre jobban bírom. Ez a meddig terjedhet a szabadságvágy dolog pedig egészen érdekes cucc.

Safe House (Daniel Espinosa - 2012)

Van benne lövöldözés meg autósüldözés meg csavar a sztoriban (na jó ez nem igaz). Mást nagyon nem lehet róla elmondani. Vasárnap az RTL klubon sok reklámmal elmegy.