Szóval az van, hogy van az esztétikai minőség. A jó meg a rossz film/zene/kép staöbbi. Aztán van a saját ízlés és érdeklődés. Hogy én jobban szeretem a vaníliát a puncsnál. Nem tudom miért, de jobban. És van az, hogy valami jókor talál el, mert épp akkor én is épp azt. Ennél a cuccnál nincs baj az esztétikai minőséggel. Sőt azt kell mondjam, ilyen minőségi színészi munkát (oscart a csávónak!) és ilyen dialógokat rég láttam. Hogy mennyire szólt nekem, hát nem annyira. Egy klassz felnövés történet. És tényleg klassz ez a film. Különben 12 évig forgatták, szal összemosódik a film és a valóság. Aztán, hogy mikor talál meg. Épp most néztem meg két nem amerikai filmet, ahol a népek bazzeg nem kicsit alulról kaparják a Maslow piramist. Nem arról van szó, hogy akkor mi az élet értelme, meg, hogy azt hisszük majd 50 évesen, hogy az Élet kicsit több, mint ami velünk történt. Szal nem ez a karosszék picsogás hanem, hogy holnap akkor mi van! Hogy akkor még a Levés van, vagy már valami más vam. Egyébként pont így voltam a Harcosok klubjával, ami nem kis kedvenc: ha ennyire untakozol bazzeg, akkor menjél Szarajevóba, hogy kicsit érezd. Mondom még egyszer jó ez a film, biztos kap 3 oscart, meg néhány könnyes szemet, tényleg durva, hogy 12 évig forgatták, de azért nem árt helyiértéken kezelni a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése